Visszavett az MLSZ a bírózások ügyében: Pintéréknek még járt büntetés, Bödééknek már nem

Pintér Attila, Bódog Tamás és Horváth Ferenc még büntetést kapott a bírók nyilvános kritizálásáért. Böde Dániel és Erik van der Meer azonban már megúszta. Megnéztük az emlékezetes nyilatkozatokat.
Budai László 2017. október 27., péntek 15:13
Pintér Attila, Bódog Tamás és Horváth Ferenc még büntetést kapott a bírók nyilvános kritizálásáért. Böde Dániel és Erik van der Meer azonban már megúszta. Megnéztük az emlékezetes nyilatkozatokat.
Szerző: Budai László 2017. október 27., péntek 15:13

A csakfoci.hu is kiemelten foglalkozott azzal, hogy a jelenlegi NB I-es szezonban több sorsdöntő bírói tévedés is volt, arra pedig javaslatot is tettünk, hogy a játékvezetők elmondhassák véleményüket az esetek kapcsán. A csapatok vezetőedzői a hibákra sokszor élesen reagáltak mérkőzés utáni nyilatkozataikban. A szezon első harmadában a szövetség ezt büntette is. Csak ezt az idényt figyelembe véve Bódog Tamásnak, Horváth Ferencnek és Pintér Attilának is fizetnie kellett azért, amiért a nyilvánosság előtt kritizálta a játékvezetők teljesítményét, de korábban más edzőknek is volt gondjuk ezzel. Úgy tűnik azonban, hogy az emiatt kirótt büntetések most abbamaradtak. Ezt néztük meg alábbi cikkünkben.

Akiknek még járt a büntetés

1. Pintér Attila

Az első ilyen büntetést Pintér Attila érdemelte ki ebben a szezonban. A FEB Pintér Attila vezetőedzőt (Puskás FC), mert a Diósgyőr elleni mérkőzés után adott nyilatkozatában a játékvezetők működésére negatív kijelentést tett, 100.000 Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte. Pintér akkor így fogalmazott.

Azt nem hallgatom el, hogy ismét tizenegyest vett el tőlünk ugyanaz az alapvonali segítő, aki a Videoton ellen is. Ez már az ötödik meccs volt, amibe »keményen« belenyúltak.

A fent idézett kijelentésnek, a FEB álláspontja szerint, olyan negatív üzenete van, amely alkalmas lehet arra, hogy hosszabb távon a játékvezetőkkel, a szövetséggel szembeni bizalmat is megingassák, így megállapítható a Fegyelmi Szabályzat 22. § (1) bekezdésében meghatározott tényállás – írta akkor az eset kapcsán az mlsz.hu.

Az is igaz, hogy Pintér öt forduló alatt addigra már négyszer bírózott, ezeket össze is gyűjtöttük.

Eredmény: Pintér bírózott, fizethetett 100 ezret

2. Horváth Ferenc

Csak egy hetet kellett várni a következő esetre, és érdekesség, hogy szoros összefüggésben volt Pintér mondataival.

A FEB Horváth Ferenc vezetőedzőt (Balmazújváros), mert a Puskás FC elleni mérkőzés után adott nyilatkozatában a játékvezetők működésére negatív kijelentést tett, 50.000 Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte. Horváth éppen Pintér „bírózására” reagált egy „bírózással” egymás elleni meccsüket követően.

Akiknek sírsz, azok meghallgatják. Igen, a bírói hibákra gondolok. Például az első gólra, ami lélektanilag mindig nagyon fontos. Ott lerántották az egyik játékosomat, nem olyan bonyolult ez… Nem fociról beszéltünk a szünetben, az biztos. Amíg ilyen gólokat kapunk, addig nehéz lesz pontot szerezni

– mondta a tréner.

Eredmény: Horváth bírózott, fizethetett 50 ezret

3. Bódog Tamás

Bódog Tamás is emlékezetes nyilatkozatot tett szeptember közepén, a diósgyőri vezetőedző Solymosi Péterre akadt ki a sajtótájékoztatón. Az ő esete annyiban más, hogy nemcsak mondatai miatt kapott büntetést, hanem azért is, mert a pályára ment a mérkőzés után, és ott sportszerűtlenül viselkedett. Bódog ezután nyílt levelet is írt az MLSZ-nek. Az összesített büntetés 200 ezer forint volt, ezek a mondatok is hozzátettek az összeghez.

Lassan hülyének érzem magam, hogy mindig ilyen esetekkel foglalkozom. Nem volt semmi extra, hát a szokásos. A bíró mondja nekem meccs előtt, hogy normálisan beszéljek vele. Én csak annyit kértem, hogy normálisan fújjanak. Aztán utána, hogy nem lehet vele kezet fogni… Ez arrogancia vég nélkül.

"Nem megbántva a bírót. Van olyan edző, aki 13,5 centiről anyázza a bírókat, szó szerint. Kap 100 ezer forintos büntetést. Én maximum szóvá teszek valamit, nem bántom őket. Nem tudok, mit csinálni. Sajnálom. Nem fogadta el a kezemet. Nem vagyok leprás, hogy ne fogjon velem kezet. Ki ő?”

Eredmény: Bódog bírózott (+ sportszerűtlenül tiltakozott, és az MLSZ szerint egy játékos félrelökött), ezért 200 ezer forintot fizethetett.

3+1 Horváth Ferenc ismét

Horváth Ferenc szeptember végén meg is jegyezte, hogy látva a nyilatkozatok utáni tendenciózus büntetést, inkább meg sem szólal a bírók kapcsán. Azok a mondatai is emlékezetesre sikeredtek.

„Nem igazságos a végeredmény. Másról is beszélnék, de 4 gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra. Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még “arra” vagy már gondolatrendőrség is van.”

Megérte finoman fogalmaznia, ezért nem járt a büntetés.

Akik már megúszták

A büntetések ellenére azért nem mindenki vett annyira vissza, mint Horváth Ferenc. Az elmúlt fordulókban is voltak kemény bírói kritikák a találkozók után. Ezen nyilatkozatok után azonban már nem járt a bírság.

1. Böde Dániel

A Puskás Akadémia a Fradi elleni mérkőzés hajrájában jutott 11-eshez egy igen kétes ütközés után. A büntetőt belőtték a felcsútiak, akik ezzel egyenlítettek. A Fradi csapatkapitánya, Böde Dániel pedig nem fogta vissza magát.

Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró. Itt szerencsére, egy NB I-es meccsen meg van védve. Óvodás szinten sincs ilyen, hogy ezért befújnak egy tizenegyest. Ez a véleményem róla

– mondta Böde rögtön a meccs után az M4-nek.

Eredmény: Nincs büntetés

2. Erik van der Meer

A legutóbbi fordulóban szintén keményen reagált Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője, miután a Diósgyőr két büntetőt is kapott a Honvéd ellen. A második, utolsó percben befújt 11-essel pedig a miskolciak meg is szerezték a három pontot.

Mindenki láthatta, mi történt 1-1 után, ez egy jó mérkőzés volt, hatalmas küzdelemmel, de azt hiszem, hogy a játékvezető ismét hibákat követett el. Az első büntető nem volt az, egyszerűen csak belefutottak a játékosomba, a másikra meg nem is mondok semmit.

Errefelé nem szabad a játékvezetőkről beszélni, de úgy gondolom, ez ma szégyen volt

mondta a holland tréner az M4-nek.

Eredmény: nincs büntetés

Míg a szezon elején ezek a kritikák pénzbüntetést értek, úgy az elmúlt hetekben már nem, a jelek szerint az MLSZ tehát visszább vett a bírózások ügyében.

Neked ajánljuk
Átigazolások
KTE
Irány Olaszország?
Az olasz negyedosztályú San Donato Tavarnelle csapatával edz, és ha elégedettek vele, akkor a klubhoz is igazolhat a KTE-t elhagyó spanyol, Tófol Montiel. (TMW/La Nazione)
Légiósok
Komáromiról tárgyalnak
Egy meg nem nevezett lengyel klub tárgyal Komáromi György átigazolásáról. A Maribor játékosát vételi opcióval vennék kölcsön. (NSO)
Légiósok
Orbán és Gulácsi is veszélyben?
Ole Werner, az RB Leipzig új vezetőedzője szavai alapján Willi Orbán jövőjét továbbra sem látni tisztán Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz