Pintér öt forduló alatt eddig négyszer "bírózott" - ezeken háborodott fel

A Puskás Akadémia vezetőedzője eddig négy mérkőzés után emelte fel a hangját a játékvezetők teljesítménye miatt - egyedül a Vasas elleni vesztes meccsük után nem reklamált.
Budai László 2017. augusztus 14., hétfő 18:11
A Puskás Akadémia vezetőedzője eddig négy mérkőzés után emelte fel a hangját a játékvezetők teljesítménye miatt - egyedül a Vasas elleni vesztes meccsük után nem reklamált.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 14., hétfő 18:11

"Nem fogom nem elmondani, úgy gondolom, hogy ma sem kaptunk meg egy 11-est!" - hozta elő saját maga Pintér Attila a DVTK elleni meccs után a játékvezetők szerepét. A Puskás Akadémia mestere saját maga sem titkolta, az eddigi fordulók során bőven volt gondja a bírói ítéletekkel - így volt ez a DVTK elleni 2-2-es mérkőzés után is. Az első öt forduló után megnéztük, mikor miért reklamált a Puskás Akadémia vezetőedzője.

1. forduló: FTC-Puskás Akadémia 1-1

Az FTC elleni mérkőzésen egy meg nem adott gól miatt háborodott fel a felcsúti tréner. A mérkőzés 70. percében egy szélről érkező beadásból szerezte volna meg a vezetést Pintér Attila együttese, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

"Közelebb álltunk a győzelemhez, mint a Ferencváros. Kíváncsi vagyok a második félidőben meg nem adott gólunkra, hiszen a játékosaim azt mondták, hogy szabályosan született. Meg fogom nézni a televízióban, aztán majd kiértékeljük, hogy jogos volt-e az ítélet."(M4 Sport)

Az eset 4.10-nél:

2. forduló: Puskás Akadémia-Videoton 1-3

A Vidi ellen a vendégegyüttes harmadik gólját találta véleményesnek Pintér Attila. A mérkőzés 60. percében egy szélről érkező beadásnál Vanczák és Scepovic akaszkodott össze, amiért a játékvezető büntetőt ítélt.

"2-1-nél nem volt benne szerintem a mérkőzésben, hogy a vendégek megszerzik a harmadik góljukat, nekünk voltak lehetőségeink, de a futball egy érdekes játék, majd mindenki eldönti, hogy a harmadik gól, hogyan esett." (vidi.hu)

Az eset 3.27-nél látható, itt Pintér Attila szavait idézve az olvasókra bízzuk, ez mi volt pontosan: szabálytalanság vagy színészkedés. A döntés talán még az esetet visszanézve sem tűnik egyértelműnek, ez kétségkívül egy nagyon véleményes szituáció. Az alapvonali asszisztens viszont közel állt az esethez, így fogadjuk el az ítéletét.

4. forduló: Puskás Akadémia - Budapest Honvéd 0-2

A Honvéd elleni mérkőzésen is kritizálta a játékvezető teljesítményét, a mérkőzés első félidejében ugyanis a már sárga lappal rendelkező Bobál Dávid vitatható körülmények között szerelte a Puskás Akadémia játékosát.

A 28. perc környékén Diallo a kapu felé tudta volna vinni a labdát, hátulról történt egy szabálytalanság, ez sárga lapot érdemelt volna, de ez nem történt meg. Ez már második sárga lap lett volna és kiállítás. A Honvéd egy nagyon erős, nagyon jó játékosokból álló csapat. Nem mindegy, hogy 0-0-nál mi emberelőnyben lettünk volna, sokkal könnyebb lett volna nekünk és ezt a csapatom meg is érdemelte volna. Hiszen megtette addig azt, amit meg kellett. Ha valaki vét, azt meg kell büntetni.

5. forduló: DVTK-Puskás Akadémia 2-2

A legutóbbi, Diósgyőr elleni 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzésen egy elmaradt tizenegyest emlegetett a szakvezető. Pintér a lefújás után azonnal a pályára rohant, majd hevesen gesztikulálva reklamált Iványinál és segítőjénél.

"A labdarúgás észjáték, ha megszereztük a vezetést, akkor az ellenfél erősségeit ki kell tudni zárni.

Ma sem kaptunk meg egy száz százalékos 11-est. Ugyanez az alapvonali játékvezető a Videoton ellen ugyanilyen szituációban rászólt a játékvezető fülére, most ez elmaradt. Már az ötödik mérkőzés, amikor keményen belenyúlnak a találkozóba.

Amikor Hegedűs a földre került, ott sem volt a labda, mindenki ítélje meg, hogy ez belefér-e a labdarúgás szabályaiba, piros lapot ér-e vagy nem." (dvtk.eu)

Bár Pintér azt nyilatkozta, hogy az ötödik mérkőzésébe nyúltak bele a bírók, a Vasas elleni összecsapást követően nem reklamált.

Az újonc Puskás Akadémia öt forduló alatt két döntetlent és három vereséget gyűjtött be, még nyeretlen ebben a szezonban, jelenleg a 12. helyen áll a bajnokságban. A következő fordulóban javíthat az együttes, a Balmazújvárost fogadja hazai pályán a Pancho Arénában.

Cikkünk természetesen azokra az esetekre nem tért ki, amelyeknél az ellenfél sérelmezett vitatott helyzeteket.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz