A Vasas-kapustól retteghetnek a büntetőknél, a Fradi és az Újpest hátul áll - ők a legnagyobb 11-esölők

A büntetők több mint harmadát kellett megfogni az első helyhez. A Videotonban idén remeklő Kovácsik Ádám és egy másik jelenlegi fehérvári kapus is dobogós.
Budai László 2018. március 14., szerda 13:12
A büntetők több mint harmadát kellett megfogni az első helyhez. A Videotonban idén remeklő Kovácsik Ádám és egy másik jelenlegi fehérvári kapus is dobogós.
Szerző: Budai László 2018. március 14., szerda 13:12

Az NB I 22. fordulójában két 11-es is kimaradt, Kovácsik Ádám, a Videoton kapusa a diósgyőri Nikolaos Ioannidis büntetőjét fogta, míg Horváth László Böde Dániel 11-esét hatástalanította a Fradi-Balmazújváros meccsen.

A csakfoci.hu ennek apropóján megvizsgálta, hogy kik az NB I legjobb 11-es-ölő kapusai. Pályafutása során Király Gábor ellen hagytak ki legtöbbször (22-szer) büntetőt, a legjobb mérleggel azonban Nagy Gergely és Kovácsik Ádám rendelkezik. Érdekesség, hogy Kovácsik az idei bajnokságban már négy 11-est megfogott, hasonló bravúrra Balajcza Szabolcs volt képes a 2015/16-os szezonban.

A legrégebben Verpecz István védett büntetőt, még a Debrecen kapuvédőjeként 2012 szeptemberében az egri Vujovics 11-esét hárította.

Az NB I kapusainak 11-es statisztikái tétmérkőzéseken

Nagy Gergely (Vasas) – 14 11-esből 5-öt védett, 35,7%
Kovácsik Ádám (Videoton) – 27/9, 33,3%
Tomás Tujvel (Videoton) – 28/9, 32%
Branislav Danilovic (Puskás Akadémia) – 27/8, 29,6%
Horváth László (Balmazújváros) – 26/7, 26,9%
Verpecz István (Paks) – 15/4, 26,6%
Ivan Rados (DVTK) – 19/5, 26,3%
Király Gábor (Haladás) – 92/22, 23,9%
Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia) – 22/5, 22,7%
Szécsi Gergő (Balmazújváros) - 18/4, 22,2%
Molnár Péter (Paks) – 30/6, 20%
Gróf Dávid (Honvéd) – 17/3, 17,6%
Dibusz Dénes (FTC) – 42/7, 16,6%
Dombó Dávid (Mezőkövesd) – 7/1, 14,2%
Filip Pajovic (Újpest) – 15/2, 13,3%
Antal Botond (DVTK) – 17/2, 11,7%
Lubos Kamenár (Vasas) – 36/4, 11,1%
Nagy Sándor (DVSC) – 19/2, 10,5%

(Összeállításunkban azokat a kapusokat vettük figyelembe, akik az idei szezonban legalább egy NB I-es meccset végig védtek és jelenleg is az élvonal tagjai.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Újabb légiós érkezhet
Az egyiptomi labdarúgással foglalkozó Onze Masr beszámolója szerint kéthetes próbajátékon vesz részt az ETO FC Győrnél Mohamed Tarek.
Ferencváros
Kelendő a csatár
A török sajtó szerint a másodosztályú Amedsporba igazolhat a Ferencvárostól Aleksandar Pesic, ám mindez az ulloi129.hu szerint nem igaz.
Légiósok
Callum Styles
Egy angol cikk szerint kiszorulhat a West Bromwich Albion kezdőcsapatából Callum Styles.
Tovább az összes átigazoláshoz