Simon Krisztián nyolc hónappal a sérülése után futóedzéseket végzett – több visszatérő az Újpestnél

Nyolc hónap a súlyos sérülése után futóedzéseket végezhetett az Újpest középpályása, Simon Krisztián. Mellette Alassane Diallo, Lukács Dániel is bevethető lesz a hétvégi bajnokikon.
Csakfoci Admin 2018. november 6., kedd 12:32
Nyolc hónap a súlyos sérülése után futóedzéseket végezhetett az Újpest középpályása, Simon Krisztián. Mellette Alassane Diallo, Lukács Dániel is bevethető lesz a hétvégi bajnokikon.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 6., kedd 12:32
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismeretes, az Újpest középpályása, Simon Krisztián a tavalyi szezonban, a március 17-én megrendezett Paks elleni bajnokin sérült meg. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a 27 éves játékos keresztszalagja elszakadt, amelyet csak műtéti úton lehetett rendbe hozni. A beavatkozásra hat nappal később került sor Belgiumban, majd utána kezdetét vette a rehabilitáció.

Az Újpest fizioterapeutája, Zarko Milovanovic a klubhonlapnak elmondta, Simon állapota nagyon sokat javult: külön labdás, futóedzéseken vesz részt, és a következő hetekben derül ki, mikor csatlakozhat a csapathoz.

Marko Filipovics a nyári edzőtábor során szenvedett keresztszalag-szakadást, akit szintén megműtöttek és jelenleg a rehabilitációját tölti. A beszámoló szerint november 25-én tér vissza az együtteshez, teljes értékűen januártól számol vele a szakmai stáb.

Alassane Diallo combsérülése mellett a bokájával is bajlódott. Úgy tűnik, a középpályás felépült a sérüléséből, és ha az erőnléte is a megfelelő szintet eléri, szombaton pályára is léphet a Kisvárda ellen. Diallo mellett Cseke Benjámin is a bokáját fájlalta, akit még október második hetében három hét pihenőre küldtek, azonban ezt az időtartamot most a felépülésének érdekében további négy hétre emeltek meg.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Nagy Dániel a szeptember 15-i Debrecen elleni bajnokin bokasérülést szenvedett, majd a Fradi elleni derbit megelőzően izomsérüléssel bajlódott. Az MRI vizsgálatok eredményei nem mutattak komolyabb sérülést nála. A hírek szerint a 26 éves játékos lassan teljesen rendbe jön, a hétvégi játéka még kérdéses, de a Paks elleni bajnokira biztosan bevethető lesz.

Végezetül Lukács Dánielre is kitért, aki egy kisebb sérüléssel bajlódott, de már ő is a többiekkel együtt készül a hétvégi találkozóra.

Átigazolások
Paks
Ádám újra a klubnál
Ádám Martin visszatért Paksra, és góllal jelentkezett az NB III-as tartalékcsapatban, amely felkészülési meccsen 4-2-re verte a Kaposvárt. A rutinos támadó korábban a Szegedhez igazolt volna, de az az üzlet meghiúsult.
Paks
Kuzma Hunor
A paksiak végleg megszerezték a Békéscsaba utánpótlás-válogatott játékosát, Kuzma Hunort.
Szentlőrinc
Poór marad
A Szentlőrinc csapatkapitánya, Poór Patrik 2027-ig szerződést hosszabbított a másodosztályú klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz