Oenning a Vaduz elleni EKL-selejtezőről: "Nincs rajtunk nyomás" - Simon nem örül, hogy eltörölték az idegenben lőtt gólok szabályát

Michael Oenning vezetőedző szerint csapata, az Újpest FC, valamint a liechtensteini FC Vaduz is "focizni akar", vagyis nem csak védekezésre játszik csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc budapesti első mérkőzésén.
Csakfoci Admin 2021. július 21., szerda 18:28
Michael Oenning vezetőedző szerint csapata, az Újpest FC, valamint a liechtensteini FC Vaduz is "focizni akar", vagyis nem csak védekezésre játszik csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc budapesti első mérkőzésén.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. július 21., szerda 18:28

- Nagyon jól szervezett, jól játszó ellenféllel találkozunk. Mindkét csapat célja a továbbjutás, mindkettő jól felkészült, és úgy gondolom, mindkét együttes focizni akar - nyilatkozta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón az Újpest FC német vezetőedzője.

Oenning úgy fogalmazott: mivel megnyerték a Magyar Kupát, megérdemlik, hogy kiléphettek az európai kupaporondra.

- Örülünk, hogy részt vehetünk a Konferencia-ligában, szeretnénk élvezni a mérkőzéseket, és jó meccseket játszani - mondta. A szakvezető a célokról annyit mondott: a lehető legtovább szeretnénk eljutni, vagyis addig akarnak versenyben lenni a harmadik számú európai kupasorozatban, ameddig csak lehet, de "nyilvánvalóan mindenki hasonló elvárásokkal vág neki a szezonnak". Hozzáfűzte, nincs rajtuk nyomás a vezetőség részéről.

Mario Frick, az FC Vaduz vezetőedzője úgy vélekedett, hogy a magyar együttes a párharc esélyese, Oenning azonban nem értett egyet ezzel. Utóbbi megjegyezte, nem a nulláról kellett kezdeniük a nyári felkészülést, mert a csapat nagyobb részét együtt tudták tartani.

- Nehéz megmondani, mi várható csütörtökön, hiszen ez lesz a szezon első tétmérkőzése, de bizakodásra ad okot, hogy a felkészülés jól sikerült - folytatta Oenning.

Frick kiemelte, rendkívül tapasztalt csapat ellen fognak játszani, a taktikájukról pedig elárulta, szeretnék minél többet birtokolni a labdát. Hozzátette, van már tapasztalatuk magyar csapat ellen a nemzetközi porondon, hiszen két évvel ezelőtt a MOL Fehérvár FC-vel találkoztak, és sikerült is továbbjutniuk az Európa-liga selejtezőjében.

A vezetőedző elmondta, a liechtensteini kupagyőztes is hasonló cipőben jár, mint aktuális ellenfele, ugyanis sikerült együtt tartaniuk a csapatukat nyáron.

A házigazdák csapatkapitánya, Simon Krisztián kijelentette: nem örül, hogy eltörölték az idegenben lőtt gólok szabályát, azt viszont előnynek tartja, hogy hazai pályán a szurkolóik előtt játszhatnak, míg a visszavágót a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik.

A párharc első mérkőzése csütörtökön 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban, az idegenbeli visszavágót jövő csütörtökön játsszák. A továbbjutó a svájci FC Basel vagy az albán Partizani Tirana együttesével találkozik a következő körben.

Olvastad már?
Hornyák: "A Konferencia Ligában minden mérkőzés kihívás számunkra" - a PAFC edzője jó eredményt érne el idegenben
A Puskás Akadémia vezetőedzője és csapatkapitánya is nehéz mérkőzésre számít az RFS Riga ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz