NB II-es csapat verte a Lokit, az Újpest sem nyert - edzőmeccsek

Több NB I-es csapat is edzőmérkőzésre használta a bajnoki szünetet.
Mokány Lajos 2016. október 8., szombat 13:43
Több NB I-es csapat is edzőmérkőzésre használta a bajnoki szünetet.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 8., szombat 13:43
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A DVSC ma edzőmérkőzést játszott a Balmazújváros ellen Pallagon. A klub honlapjának beszámolója szerint az első félidőben többnyire mezőnyjáték folyt a pályán. A Loki jelentősen többet birtokolta a labdát, de nehezen tudott helyzetet kialakítani, a vendégek szervezetten védekeztek. A 30. percben azonban sikerült vezetést szereznie a DVSC-nek: Ioan Filip ugratta ki Könyves Norbertet, aki 16 méterről, jobbról a hosszúba lőtt. A végén Vittteknek is volt egy lehetősége, lövése a jobb kapufa mellett ment el.

A folytatásban is többnyire a DVSC-nél volt a labda, a 64. percben mégis egyenlíteni tudtak a vendégek: Belényesi Miklós a jobbösszekötő helyéről lőtt a kapuba. A 71. percben nagy Loki-helyzet maradt ki, amikor Szekulics szögletét követően Castillion közelről a jobb kapufa mellé fejelt. A holland támadót a 80. percben kiállították, mivel rácsúszott Hadházi Dávid lábára, így az utolsó tíz percben emberhátrányban focizott a Loki. Ekkor már többször eljutottak a vendégek a debreceni kapuig, és a végén a győzelmet is megszerezték.

DVSC – Balmazújváros 1-2 (1-0)
DVSC 1. félidő: Danilovics (Verpecz 60.) – Jovanovic (Kuti 72.), Szatmári (Djelmic 62.), Mészáros N. (Brkovics 46.), Bobko (Ferenczi 72.) – Filip, Tőzsér (Nagy Z. 46.) – Könyves (Mészáros K. 72.), Holman (Szekulics 46.), Szakály (Horváth Zs. 46.) – Vittek (Castillion 62.)

Balmazújváros: Szécsi G. – Tamás L. (Bokros 46.), Németh Á., Bakos (Kiss L. 62.), Balogh K. – Vajda (Kapacina 46.), Sigér (Kamarás 46.), Bódis (Hadházi 46.) – Vólent (Máté J. 62.), Farkas B. (Belényesi 46.), Kovács Á. (Varga K. 46.)

Gól: 1-0 Könyves (30.), 1-1 Belényesi (64.), 1-2 Máté (88.)
Kiállítva: Castillion (80.)

Diarra megint gólt lőtt

Szintén szombaton az Újpest a Siófokkal meccselt. A második 45 perc derekán Diarra egy szóló után talált a kapuba, de nem sokáig örülhettek a lilák a vezetésnek, mert a vendégek Elek lévén néhány perccel később kiegyenlítettek. Nebojsa Vignjevic így értékelte a döntetlennel végződő összecsapást a klub honlapjának:
„A mérkőzés elérte a célját, sok olyan játékos kapott ma lehetőséget, aki korábban kevesebbet játszott, illetve több sérülésből visszatérő labdarúgó is kipróbálhatta magát éles helyzetben.”

Pénteken a Paks egyébként 3-0-ra verte a Ceglédet (Kulcsár 7., Koltai 30., Vernes 75.), az MTK hasonló arányban a Cigándot Korozmán, Varga és Szatmári találatai után. A Haladás is játszott, a vasiak szintén 3-0-ra győztek a szlovén Muraszombat ellen. Íme, a meccs összefoglalója:

 

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane Törökországban?
Török sajtóhírek szerint Robbie Keane is jelölt a Trabzonspor kispadjára.
Tiszakécske/Paks/Békéscsaba
Zámbó duplán váltott
A Tiszakécske 19 éves labdarúgója, Zámbó Márton átigazolt a Paks csapatához. A MLSZ adatbankja szerint a paksiak a fiatal játékost erre az idényre kölcsönadták Békéscsabára.
Loki
Kulbacsuk kölcsönben
Vjacseszlav Kulbacsuk távozott Debrecenből. A 22 éves védő klubot váltott, és kölcsönben az ukrán Kryvbasz együttesénél folytatta pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz