NB I: Megszerezte az első pontjait az Újpest a bajnokságban

A Paks erejéből ziccerre sem futotta.
admin 2016. július 30., szombat 18:07
A Paks erejéből ziccerre sem futotta.
Szerző: admin 2016. július 30., szombat 18:07

 

A meccs minden fontos mozzanata itt - kattints!

Mindkét csapat első győzelme reményében kezdte a mérkőzést, a Paks eddig két döntetlennel, az Újpest pedig nulla ponttal állt a forduló előtt. Védekezésben mindkét gárda masszívnak tűnt, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk.

Az első játékrész egyetlen igazi helyzetéből azonban megszerezte a vezetést az Újpest a 11. percben, Mohl forgatta meg az emberét, majd jobb lábbal középre ívelt, a berobbanó Lázok pedig gyönyörűen fejelt a felső sarokba. Ezután mindkét oldalon feljegyezhettünk egy-egy esést a 16-oson belül, a síp azonban néma maradt.

Az Újpest maradt valamivel aktívabb, Lázok lesről csavart egy szép gólt, Szankovics pedig távolról tette próbára Kemenest, de az atomvárosiak nyáron igazolt kapusa a helyén volt. A másik oldalon Balajczának mindössze egy veszélyesen kanyarodó szabadrúgást kellett tisztáznia az érkező paksi támadók elől.

Fordulás után sem változott a játék képe, az Újpest átadta a területet és kontrákra rendezkedett be, a Paks pedig hiába birtokolta többet a labdát, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A lila-fehérek gyors ellentámadásai több veszélyt hordoztak magukban, Andric lábában volt a második gól, azonban ziccerben gyengén lőtt, Kemenes védett. Nem sokkal később Mohl talált a kapuba egy szöglet után, de a játékvezető nem adta meg a találatot. A Paks erejéből igazi ziccerre nem futotta, hiába tettek meg mindent az egyenlítés érdekében, az Újpest védelme nagyon masszívan állt a lábán.

Az utolsó pillanatokban ráadásul tíz emberre fogyatkozott a paksi csapat, Barthánál szakadt el a cérna, Pintér pedig reklamálásért kiállította a korábbi ferencvárosi játékost. A lila-fehérek magabiztos győzelemmel szerezték meg első pontjaikat a bajnokságban. a Paks pedig továbbra is nyeretlen.

Újpest - Paks 1-0 (1-0)

Gól: Lázok (11.)

Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Spanyol és brit sajtóhírek szerint a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt a Real Madrid és a Manchester City is élénken érdeklődik, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt az Anfielden.
Újpest
Duarte kell a románoknak
Romániában továbbra is napirenden van André Duarte átigazolása, az FCSB ugyanis figyelemmel kíséri az Újpestből kikerült portugál védő helyzetét. (gsp.ro)
Budafok
Hivatalos: Mészöly távozik
Megerősítve a Csakfoci értesülése: a Budafok bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztensedző szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz