NB I: Csercseszovnak csak a győzelem elfogadható Újpesten, Szabics az idegenbeli meccsekre is átmentené a Vidi hazai formáját - ezt várják a főszereplők

Három bajnoki mérkőzést rendeznek vasárnap. Kora délután a Puskás a Fehérvárt fogadja, aztán a Mezőkövesd az MTK-t, este pedig a derbire kerül sor Újpesten.
Privacsek András 2022. január 30., vasárnap 10:27
Három bajnoki mérkőzést rendeznek vasárnap. Kora délután a Puskás a Fehérvárt fogadja, aztán a Mezőkövesd az MTK-t, este pedig a derbire kerül sor Újpesten.
Szerző: Privacsek András 2022. január 30., vasárnap 10:27

Puskás Akadémia - MOL Fehérvár FC, 13:00

Spandler Csaba (a Puskás Akadémia védője): - Az utóbbi két évben nagyon komoly versenytársai lettünk a Fehérvárnak. Az őszi döntetlen után volt bennem hiányérzet. Pikáns és jó mérkőzést szoktunk játszani a Vidi ellen, a megyei rangadó vár ránk. Szeretnénk itthon tartani a három pontot. Az lesz a feladatunk hátul, hogy gól nélkül hozzuk le a mérkőzést. Jó lenne már az első félidőben betalálni. Két jó csapat fog pályára lépni, nehéz megmondani melyik az esélyesebb. (pfla.hu)

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): - A felkészülési időszak végén örülünk, hogy kezdődik a tétmérkőzések sorozata, hiszen ez jelenti a futball sava-borsát. Keményen dolgoztak a srácok az elmúlt hetekben, és bár a koronavírus átírta a felkészülési programunkat, a Sturm Graz és a ZTE ellen így is két hasznos edzőmérkőzést tudtunk játszani, valamint kétszer egymás ellen is játszottunk, ahol minden játékos megkapta a meccsterhelést. A Puskás Akadémia ellen nehéz és kiélezett mérkőzésre számítok, hiszen ellenfelünk előkelő helyen áll a bajnokságban. Az elmúlt év utolsó idegenbeli bajnokiján, az MTK ellen győztesen hagytuk el a pályát, ezt szeretnénk folytatni és idén az idegenbeli meccsekre is átmenteni a remek hazai formánkat. Koncentráltnak és szervezettnek kell lennünk vasárnap, hiszen szeretnénk sikeresen kezdeni a tavaszi idényt. (molfehervarfc.hu)

Mezőkövesd - MTK Budapest, 15:00

Supka Attila (Mezőkövesd): - Véleményem szerint elsősorban az akarati tényezők lesznek azok, amelyek előtérbe kerülnek a találkozón, nagyon bízom benne, hogy mindenki megpróbálja kihozni magából a maximumot. Van öt cserelehetőségünk a bajnoki mérkőzésen, igyekszünk majd úgy beosztani az erőnket, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki a mérkőzésből. Nagyon bízom benne, hogy a nehézségek ellenére meg tudjuk szerezni a három pontot hazai pályán. Nagyon örülnék neki, ha minél többen jönnének ki a bajnoki mérkőzéseinkre. Tudom, hogy az időjárás szurkolói szempontból nem a legkedvezőbb, de bízunk benne, hogy sokan lesznek a lelátón és szorítanak majd a csapatnak, ugyanis együtt sok mindent el lehet érni. (mezokovesdzsory.hu)

Stieber Zoltán (az MTK Budapest középpályása): - Magunkra koncentrálunk. Minél jobb eredményt szeretnénk elérni az első mérkőzésen, hiszen fontos a jó rajt. Jó lenne pontokkal hazajönni Mezőkövesdről. (mtkbudapest.hu)

Újpest - Ferencváros, 20:00

Georgios Koutroumpis (az Újpest védője): - Teljes gőzzel erre a meccsre készülünk. Ez az összecsapás mindenkinek fontos, nekünk, a klubnak és természetesen a szurkolóknak is. Győzelmi szándékkal foguk pályára lépni. Én még nem tudtam nyerni ellenünk, úgyhogy engem ez külön motivál. (ujpestfc.hu)

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): - Mesélték a klubnál, hogy mekkora hagyománya van ennek a párharcnak. Ezt megértem, de én nem szeretek különbséget tenni mérkőzés és mérkőzés között, hiszen a céljaink eléréséhez minden találkozón a győzelemre kell törekednünk. Ha jól tudom, minden vendégjegy elkelt a meccsre, örülök, hogy a szurkolóink velünk lesznek vasárnap este. A Puskás Akadémia ellen nem kezdtünk jól, de a rendelkezésünkre álló időben átbeszéltük a problémákat és feltérképeztük a vasárnapi ellenfelünket. Az első perctől koncentráltan kell majd játszanunk. Nehéz mérkőzésre számítok, de három ponttal akarok távozni Újpestről. (fradi.hu)

 

Átigazolások
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Fradi
Keane mellett kampányolnak
Továbbra is az FTC-t irányító Robbie Keane tűnik a legerősebb jelöltnek a Celtic kispadjára.
Tovább az összes átigazoláshoz