NB I: Az MTK a fiatalokban, az Újpest, a Fradi és a Kisvárda erősen a külföldiekben bízott a nyitányon

Megnéztük, hogy az MLSZ változtatásai után mely csapatoknál bíznak továbbra is a fiatal és a hazai játékosokban.
Budai László 2018. július 23., hétfő 19:02
Megnéztük, hogy az MLSZ változtatásai után mely csapatoknál bíznak továbbra is a fiatal és a hazai játékosokban.
Szerző: Budai László 2018. július 23., hétfő 19:02

Ebben a szezonban már nem él az MLSZ fiatalszabálya, azaz a klubok nem azok alapján kapnak támogatást, hogy hány fiatal játékost játszatnak a bajnokságban. Éppen ezért érdekes megnézni, hogy ennek ellenére mely fiatalok kaptak lehetőséget az új idény első találkozóján, és melyik csapatok bíztak bennük a leginkább. Fiataloknak az 1998-as vagy annál későbbi születésű labdarúgókat vettük figyelembe, ők lettek volna idén a támogatott korúak.  

Emellett pedig azt is megnéztük, a klubok mennyi esélyt adtak a külföldi labdarúgóknak. Mivel a szövetség már a hazai futballisták után sem ad külön támogatást, így szintén érdekes, hogy hol mennyire használták ki ezt a lehetőséget.

 

Az MTK két fiatalnak is esélyt adott 

A legtöbb fiatalt az MTK vetette be. Vogyicska Bálint és Takács Ronald is lehetőséget kapott a kék-fehéreknél. Előbbi 11, utóbbi 16 percet kapott csereként. A csapat így verte idegenben az Újpestet (0-2).

Az MTK mellett a Mezőkövesdet és a Debrecent is ki lehet emelni. Igaz, itt csak egy játékos szerepelt, viszont az kezdőként. Szalai Attila végigjátszhatta az összecsapást, Kusnyír Eriket pedig csak a 82. percben cserélték le.  

A Puskás Akadémiánál, a Honvédnál és a Diósgyőrnél szintén játszott egy-egy fiatal. A többi csapatnál egy sem.  

Majdnem egy kezdőnyi külföldi 

Ebben a tekintetben a Kisvárda “nyert”. Már a kezdőben nyolc külföldi játékos ott volt, és egy a padról is beszállt. Szintén hasonló arányban bíztak a külföldiekben a Fradinál (9), de az Újpestnél is jellemző volt ez (7). De a Mol Vidi FC és a Haladás is kiemelkedik még 6-6 légiósával.  

A másik véglet megszokott módon a Paks, amely továbbra is kizárólag magyar játékosokkal veszi fel a versenyt a többi egyesülettel.

Fiatal játékosok száma a nyitányon 

MTK: 2 játékos - Vogyicska Bálint, 11 perc és Takács Ronald, 16 perc 

Mezőkövesd: 1 j. - Szalai Attila, 90 perc 

DVSC: 1 j. - Kusnyír Erik, 82 perc  

Puskás Akadémia: 1 j. - Kiss Tamás, 28 perc 

DVTK: 1 j. - Bárdos Bence, 19 perc 

Honvéd: 1 j. - Cipf Dominik, 3 perc  

Haladás: 0 

MOL Vidi FC: 0 

Kisvárda: 0 

Paks: 0 

Fradi: 0 

Újpest: 0 

 

Külföldi játékosok száma a nyitányon 

Kisvárda: 9 

FTC: 9 

Újpest: 7 (közülük Pajovic futballmagyarnak számít)

MOL Vidi FC: 6 

Haladás: 6 

Puskás Akadémia: 5 

Honvéd: 3 (Kamber időközben magyar állampolgár lett)

Diósgyőr: 3 

Mezőkövesd: 3 

DVSC: 3 

MTK: 2 

Paks: 0 

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz