Nagy pofont kapott a DVTK a Honvédtól

Sima győzelmet arattak a kispestiek a Diósgyőr otthonában.
admin 2016. augusztus 6., szombat 19:34
Sima győzelmet arattak a kispestiek a Diósgyőr otthonában.
Szerző: admin 2016. augusztus 6., szombat 19:34

 

Vizes, mély talajon kellett játszania a csapatoknak, ez is közre játszott abban, hogy már a 3. percben büntetőhöz jutott a Honvéd, Lipták csúszott be rosszul, Gazdag került a földre. Eppel végezte el a tizenegyest, erősen, középre, a léc alá lőtte, ezzel vezetést szerzett a vendég csapat. A DVTK első helyzetére nem kellett sokat várni, egy szöglet után Lipták fejelt, de mentett a védelem. A folytatásban aktívabb volt a Diósgyőr, bár főleg Eppel révén veszélyeztetett a Honvéd is. A hazaiaknál Bognár volt talán a legveszélyesebb játékos, de Liptáknak is volt egy jó lövése. A félidő végén kontrát vezetett a Kispest, Vela buktatta Kosztát a 16-oson belül, újabb tizenegyest kapott a Honvéd. Eppel állt a labda mögé ezúttal is, a bal alsó sarokba lőtt, Antal jobbra vetődött, így 0-2-vel fordultak a csapatok.

A második félidő elején a mezőnyben fölényben játszott a DVTK, komoly helyzetet azonban sokáig nem tudtak kialakítani, míg a Honvéd Hidi két lövése révén is közel állt az újabb gólhoz. A hajrában már inkább a kispestiek uralták a meccset a mezőnyben is, veszélyesebbek voltak a vendégek, a 77. percben Koszta a kapufát találta telibe, utána Eppel lőtt centikkel mellé. Hidi Gazdag jó cselei után a 84.percben is betalálhatott volna, de Antal védett. Az utolsó pillanatban Koszta egy gyönyörű szabadrúgás góllal zárta le a mérkőzést, simán, 3-0-ra nyert a Honvéd.

Diósgyőr - Honvéd 0-3 (Eppel 3., 46. - mindkettőt büntetőből, Koszta 93.)

Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Spanyol és brit sajtóhírek szerint a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt a Real Madrid és a Manchester City is élénken érdeklődik, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt az Anfielden.
Újpest
Duarte kell a románoknak
Romániában továbbra is napirenden van André Duarte átigazolása, az FCSB ugyanis figyelemmel kíséri az Újpestből kikerült portugál védő helyzetét. (gsp.ro)
Budafok
Hivatalos: Mészöly távozik
Megerősítve a Csakfoci értesülése: a Budafok bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztensedző szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz