Honvéd: Nagy visszatérőt igazoltak a lesérült jobbhátvédek helyére - hivatalos

A Budapest Honvédnál folytatja pályafutását az MTK-tól kölcsönben érkező Ikenne-King, aki korábban már játszott a kispestieknél.
Nyikes Zoltán 2019. július 23., kedd 13:06
A Budapest Honvédnál folytatja pályafutását az MTK-tól kölcsönben érkező Ikenne-King, aki korábban már játszott a kispestieknél.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. július 23., kedd 13:06
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Budapest Honvéd a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

egy évre kölcsönvette az MTK Budapesttől George Ikenne-Kinget,

így az előttünk álló szezonban ismét piros-fekete mezt visel majd a nigériai labdarúgó, aki 2012 és 2018 között már erősítette a kispestieket.

Mint ismert, Mohamed Mezghrani keresztszalag-szakadása és Kovács Nikolasz részleges bokaszalag-szakadása miatt egy időre (Mezghrani 6-8 hónap, Kovács 6 hét múlva térhet vissza) mindkét jobb oldali védőjét elveszítette a Honvéd, így mindenképpen igazolniuk kellett erre a posztra.

A 27 éves szélső az előző NB I-es idényben sérülés miatt csupán hét mérkőzésen lépett pályára a fővárosi kék-fehéreknél.

Egy korábbi interjúnk a régi-új kispesti kedvenccel:

Olvastad már?
"Egy dolog bánt Magyarországon" - interjú Kispest legkisebb királyával
Ikenne-King posztján az NB I egyik legjobbjává nőtte ki magát. Interjú.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz