Az MTK Budapest finn válogatott játékosa, Nikolai Alho a felek közötti megállapodás értelmében a görög Volos FC-hez igazol.
A 28 éves, 17-szeres finn válogatott jobbhátvéd, Nikolai Alho egy éve érkezett a kék-fehér klubhoz. Az őszi idényben négy bajnokin lépett pályára, ám sérülése miatt az utolsó kilenc mérkőzésen nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.
Most pedig eldőlt, hogy csapatot és országot is vált, Alho a görög élvonal 10. helyén álló Voloshoz igazol a felek megegyezését követően - jelentette be az mtkbudapest.hu.
Olvastad már?
1 millió euró feletti ajánlatot utasított el az MTK - topbajnokságokból is vinnék a válogatott csatárt
Több klub már télen vinné az MTK Budapest legeredményesebb játékosát, Bojan Miovskit - nyáron és télen is komoly ajánlat érkezett érte, ám a kék-fehérek vezetése a tavaszi idényre még mindenképpen megtartaná az észak-macedón válogatott támadót.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.