Az MTK nyári igazolása a Nemzetek Ligája álomcsapatában - Ramos, Griezmann és Haaland is a csapattársa lett

Két idegenbeli Nemzetek Ligája-találkozón sem tudtak kifogni az NB I-es újonc kapusán, aki világsztárok közé került a második kör álomcsapatában.
Nyikes Zoltán 2020. szeptember 9., szerda 13:04
Két idegenbeli Nemzetek Ligája-találkozón sem tudtak kifogni az NB I-es újonc kapusán, aki világsztárok közé került a második kör álomcsapatában.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. szeptember 9., szerda 13:04

A nyári átigazolási szezonban szerződtette az újonc MTK Budapest a 9-szeres montenegrói válogatott kapust, Milan Mijatovicot, akinek rögtön sikerült kiharcolnia helyét a kezdőcsapatban, az első három fordulóban pedig több bravúrt is bemutatott és magabiztosan védte a kék-fehérek kapuját. Így senkit nem ért meglepetésként, hogy a 33 éves játékos ismét meghívót kapott hazája nemzeti csapatába a Ciprus és a Luxemburg elleni Nemzetek Ligája-találkozókra.

Mijatovic a válogatottban is folytatta remek formáját, mindkét idegenbeli találkozón lehúzta a rolót, az UEFA statisztikája szerint pedig több mint tíz védést mutatott be.

Ennek eredményeképp az MTK játékosát beválasztotta a második kör álomcsapatába a részletes statisztikai elemzésekkel foglalkozó nemzetközi honlap, a SofaScore, amely legjobb tizenegyébe többek között olyan világsztárok is bekerültek, mint a Barcelona francia támadója, Antoine Griezmann, a Dortmund norvég gólgyárosa, Erling Haaland, a Real Madrid spanyol védője, Sergio Ramos, vagy épp a Manchester City belga karmestere, Kevin De Bruyne.

Mijatovic megszerzéséről is beszélt az MTK sportigazgatója az alábbi interjúban:

Olvastad már?
Interjú: "Nálunk az idősebb játékosnak kell letépnie a fiatalra ráadott mezt” - az MTK-vezető a Dzsudzsák-pletykáról és az egyedi játékospolitikáról
Az idei NB I-es szezon egyik üde színfoltja a három forduló után veretlen az MTK Budapest, amelynek sportigazgatója, Polyák Balázs beszélt arról, hogyan ugrottak egy év alatt jelentőset. Interjú.
Elolvasom
Átigazolások
Maricá FC
Isael
A Campeonato Carioca állami bajnokságban szereplő Maricá FC-nél folytatja pályafutását Isael, aki a Ferencvárossal háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát.
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
Tovább az összes átigazoláshoz