Játékosokat cserélt egymással a Diósgyőr és a Puskás Akadémia - hivatalos

A Diósgyőr hivatalos honlapján jelentett be érkezőket és távozót – mindegyik játékoshoz köze van az élvonalba feljutott Puskás Akadémiának.
Budai László 2017. június 21., szerda 12:57
A Diósgyőr hivatalos honlapján jelentett be érkezőket és távozót – mindegyik játékoshoz köze van az élvonalba feljutott Puskás Akadémiának.
Szerző: Budai László 2017. június 21., szerda 12:57
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A miskolciak tájékoztatása szerint a felcsútiak megvásárolták Patrick Mevoungou játékjogát, aki így Pintér Attila együttesében folytatja.

Az ellenkező utat járja be két fiatal támadó: egyikük az a Makrai Roland, aki kölcsönben már az előző idényt is Diósgyőrben töltötte, a másik labdarúgó pedig Óvári Zsolt, akit így jellemzett Bódog Tamás vezetőedző és szakmai igazgató.

- Fiatal, tehetséges játékos, aki a közeljövőben hatalmas fejlődésen tud, és fog is átmenni. Megvan benne az a potenciál, ami miatt megpróbáltuk megszerezni. Érkeztével megnő a variációs lehetőség a támadójátékunkban, mert mindkét szélen használható. Labdaügyes, van benne sebesség, és a hozzáállása is kifogástalan, erre a három dologra van szükségünk – mondta Bódog a dvtk.eu-n.

 
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Tovább az összes átigazoláshoz