„Húzz innen!” vagy „legyen szíves” - így beszélhet a bíró a játékosokkal

A "Menj innen!" még belefér, a "Húzz innen!" már határeset. Mit és hogyan beszélhetnek a játékvezetők a játékosokkal? 
Privacsek András 2016. szeptember 29., csütörtök 13:55
A "Menj innen!" még belefér, a "Húzz innen!" már határeset. Mit és hogyan beszélhetnek a játékvezetők a játékosokkal? 
Szerző: Privacsek András 2016. szeptember 29., csütörtök 13:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Ferencváros-Újpest derbi után az MLSZ Játékvezetői Bizottsága (JB) kimondottan a játékvezetői csapat, illetve Kassai Viktor munkáját illetően vizsgálta ki a meccset.

A JB megállapította, hogy Kassai színvonalasan vezette a rangadót, másrészt azt is megállapította, hogy esetenként nem a megfelelő hangnemben, az írott és íratlan etikai normáknak megfelelő módon, túlzott vehemenciával beszélt a játékosokkal.

Tudomásunk szerint itthon a játékvezetők közti kommunikációt a mérkőzés közben hallhatja az ellenőr, sőt, más meccseken akár utólag vissza is hallgatható. Mindezek alapján a Kassai által elmondott, és az index.hu által felszínre hozott dolgok az újságírók nélkül is szemet szúrhattak volna az ellenőrnek, illetve a bizottság tagjainak. A tisztánlátás végett valószínűleg jobb lenne mindenkinek, ha lehetne tudni, hogy hol a határ, mit szabad, és mit nem.

A csakfoci.hu-nak egy neve elhallgatását kérő korábbi NB I-es játékvezető nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, illetve arról, hogy a bírók miként beszélhetnek a játékosokkal.

- Az etikai kódex világosan kimondja, hogy játékvezető és játékos nem sértegetheti egymást. Az, hogy „Menj innen!” még belefér, a „Húzz innen!” már határeset. Mindenki a habitusának megfelelően vezeti a mérkőzéseket, vannak olyan kollégák, akik a játékosokkal oda vissza elküldik egymást pár helyre és mindenki a pályán marad, nekik ez a közös nyelvük. A régi nagy öregek azt mondták, hogy a „legyen szíves” és a „szíveskedjen” kifejezéseket célszerű használnia egy játékvezetőnek. Ezt azonban ma már nem mindenki érti meg, ezért megengedett a keményebb kommunikáció, persze az etikai kódex keretein belül. A nemzetközi mérkőzéseken rögzítik, és adott esetben visszahallgatják a bírói csapat egymás között kommunikációját. Tudomásom szerint erre már itthon is van lehetőség.

TOVÁBB: "A terroristával lehet alkudozni, a bíróval nem" - Kassai beszólásain Angliában csak röhögnének, videó!

Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.
Tovább az összes átigazoláshoz