Honvéd: "Sokkal többet szerettünk volna kihozni ebből az évből" - Zsótér szerint nagy változásra lesz szükség Kispesten

Zsótér Donát a klubhonlapnak adott interjújában elmondta, nagy segítség volt nekik, hogy az utolsó mérkőzés előtt találkoztak a szurkolókkal.
Póczik Dávid 2022. május 22., vasárnap 13:56
Zsótér Donát a klubhonlapnak adott interjújában elmondta, nagy segítség volt nekik, hogy az utolsó mérkőzés előtt találkoztak a szurkolókkal.
Szerző: Póczik Dávid 2022. május 22., vasárnap 13:56

A kilencedik helyen ért célba a Budapest Honvéd együttese az OTP Bank Liga idei szezonjában. A kispestiek teljesítményét korábban Nebojsa Vignjevic vezetőedző is kritikusan értékelte, de ugyanígy tett a piros-fekete együttes 26 éves középpályása, Zsótér Donát is.

- Azért elég stresszes volt az utolsó hét, na meg az azt megelőző időszak is. Amint lefújták a meccset, ez előtört belőlem, ugyanakkor nagy boldogságot is éreztem, hogy a mindent eldöntő mérkőzést meg tudtuk nyerni, még akkor is, ha nem igazán nemes cél érdekében küzdöttünk. A Honvéd történetében nem nagy siker, hogy bennmaradtunk, de legalább azt a minimális célt, amit a kialakult helyzet miatt ki kellett tűzni magunk elé, teljesíteni tudtuk - kezdte Zsótér a honvedfc.hu-nak.

Zsótér ebben a szezonban 32 bajnokin lépett pályára a Honvédban, ezeken öt gólt és egy gólpasszt jegyzett, de kiemelte, korántsem elégedett saját teljesítményével.

Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, nemcsak a csapatnak, személy szerint nekem is. Sokkal többet szerettem volna nyújtani, de a társak nevében is beszélhetek, sokkal többet szerettünk volna kihozni ebből az évből. Azt elértük, hogy ne kerüljünk szégyenbe, de ennél sokkal több kell a következő szezonra. Sok változás kell.

- Azt, hogy csapatszinten milyen változásokra van szükség, nem az én tisztem eldönteni. Én arra fókuszálok, hogy nekem is voltak gyengébb meccseim. Azt mondjuk talán senki nem mondhatja el rólam, hogy nem küzdök, nem hajtok minden mérkőzésen, mert az nálam az alap. De a minőségbeli segítség a csapatnak néha elmaradt, hogy gólokkal, kulcspasszokkal vagy még több assziszttal tudjam segíteni a többieket - folytatta Zsótér.

A korábbi újpesti és felcsúti játékos arra is kitért, mikor kezdte el foglalkoztatni az, hogy Kispesten valóban veszélybe került az élvonalbeli tagság.

- Már lehetett érezni öt-hat fordulóval a vége előtt, amikor nem jöttek az eredmények és a mutatott játék sem volt az igazi, hogy nehéz lesz a vége. Hellyel-közzel a mutatott játékunk nem volt rossz, tudtunk gólokat is szerezni, a koncentrációval volt a legnagyobb probléma. Sokan, úgy érzem, nem is fogták fel ennek a dolognak a súlyát. Próbáltunk mindenkiben ezt helyrerakni, hogy mindenki tudja, hogy ez mit is jelent a Honvédnak az a mérkőzés.

Nem titok, hogy a meccs előtt eljöttek hozzánk a szurkolók, szerintem az is nagyon sokat lendített rajtunk, hogy támogattak minket, az egész felcsúti mérkőzésen fantasztikusan szurkoltak.

Az interjú zárásában Zsótér arról beszélt, hogy Horváth Ferencet és Nebojsa Vignjevicet is remek szakembernek tartja és nem ők, hanem a csapat tehet arról, hogy a Honvédnak kiesési gondjai voltak a szezon során. De annak örül, hogy Vignjevic kinevezése után újra a középpálya támadószekciójában játszhatott.

Olvastad már?
Megerősítve: A Fradi megszerezte a BL-csapat legértékesebb játékosát – hivatalos
A magyar bajnoki címvédőnél folytatja pályafutását a Sheriff Tiraspol mali válogatott szélsője, Adama Traoré.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz