Nikolics a Fradi elleni vereségről: "Ehhez nincs elég nagy keretünk"

A Videoton vezetőedzője szerint a sok elajándékozott labda okozta a vesztüket. Marko Nikolics azt is megjegyezte, hogy télen bővíteniük kell a keretet. Thomas Doll nem akart arrogánsnak tűnni, de teljesen megérdemeltnek érezte a győzelmet.
Privacsek András 2017. december 3., vasárnap 9:52
A Videoton vezetőedzője szerint a sok elajándékozott labda okozta a vesztüket. Marko Nikolics azt is megjegyezte, hogy télen bővíteniük kell a keretet. Thomas Doll nem akart arrogánsnak tűnni, de teljesen megérdemeltnek érezte a győzelmet.
Szerző: Privacsek András 2017. december 3., vasárnap 9:52

Thomas Doll (Ferencváros): - Ma egy szenvedélyes Ferencvárost láttunk a pályán, nagyon büszke vagyok a játékosokra. Mindazt, amit a héten megbeszéltünk, elhatároztunk, a fiúk nagyszerűen megvalósították a pályán. Szeretem, amikor van szenvedély a játékunkban, kezdeményezünk és nem kivárásra játszunk, és ma ez történt. Az első félidőben a védekezésünk és a támadójátékunk is rendben volt. A második játékrészben a Vidi fokozta a nyomást, 3-4 emberrel támadtak, de tudtuk, hogy bizonyos területek így megnyílnak majd előttünk. Sokat futottunk, és fontos volt, hogy be tudott szállni Moutari is a padról. Nem tudok senkit kiemelni, az egész csapat nagyszerűen játszott. Szép támadásokat és gólokat láttunk. Anélkül, hogy arrogánsnak tűnnék, teljesen megérdemelt a győzelmünk. Örülök, hogy nem hagytuk ellépni a Vidit a téli szünet előtt. Jó lett volna, ha a kapu mögött is tele lettek volna a lelátók, a csapat ugyanis megérdemli, hogy jó hangulatban, telt ház előtt játszhasson. Csak ennyi negatívum történt ma este. (vidi.hu)

Pintér és Horváth bírózása - itt!

Marko Nikolic (Videoton): - Gratulálok a Ferencvárosnak, megérdemelten nyertek. A rangadókat általában az nyeri meg, aki jobban akar, ez ma is így volt. Nagyon sok hibát vétettünk, sok ajándékot adtunk a hazaiaknak a tizenhatosunk környékén, akik ezzel élni is tudtak. Passzokat adtunk az ellenfélnek, volt, hogy nem tudtunk felszabadítani, ennyit nem lehet hibázni. A második félidőben már jobban harcoltunk, de ilyen ajándékokat nem szabad adni. Egyébként jó mérkőzés volt, jó volt a körítés is, igazi focihangulatban játszhattak a játékosok. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan eljöttek és szurkoltak nekünk. Gólkülönbséggel még mindig az első helyen vagyunk, a szombathelyi utolsó őszi forduló után is ott szeretnénk maradni. Az lesz a harmincadik mérkőzés a szezonban, ehhez nincs elég nagy keretünk. A téli átigazolási időszakot fel kell használnunk arra, hogy frissítsük a csapatot és érkezzen pár új játékos. (vidi.hu)

A Fradi visszavágott a Videotonnak – részletek!

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Kecskés hazatért
Kecskés Ákos  személyében korábbi magyar válogatott belső védőt igazolt a DVTK.
Ferencváros
Virgil Misidjan
Virgil Misidjan a hírekkel ellentétben nem ingyen távozott, hanem komoly összegért adták el, pláne az előzmények ismeretében.
Ferencváros
Matheus Saldanha
A délszláv fociban jártas nogomania.com szerint a volt Partizan-játékos, Matheus Saldanha (FTC) a szaúd-arábiai élvonalban köthet ki.
Tovább az összes átigazoláshoz