Fotó: fradi.hu

Fradi: Szinte biztos, hogy lesz egy nagy visszatérő még a mostani szezonban

Sigér Dávid elmondta, reményei szerint még a tavasz végén visszatérhet bajnoki mérkőzésen a Fradiba.
Nyikes Zoltán 2022. március 11., péntek 9:29
Fotó: fradi.hu
Sigér Dávid elmondta, reményei szerint még a tavasz végén visszatérhet bajnoki mérkőzésen a Fradiba.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. március 11., péntek 9:29
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Tavaly nyáron szenvedett keresztszalag-szakadást a Ferencváros magyar válogatott játékosa, Sigér Dávid, aki ezt követően szeptember végén nyilatkozta azt, hogy 8-9 hónapba telhet a felépülése, most pedig újabb információt osztott meg a visszatérésével kapcsolatban.

– Nagyon jól halad a felépülésem, minden a tervek szerint megy.

Remélhetőleg még a tavasz végén bajnokin is szerepet kaphatok. Az szinte biztos, hogy ebben a hónapban már teljes értékű edzéseket is végezhetek majd,

de persze ez nem jelenti azt, hogy egyből a pályán leszek, biztosan kell néhány hét, hogy újra felvegyem a ritmust. A passzkoordinációs és hasonló jellegű gyakorlatokban egy ideje már részt veszek, csak a játék az, amibe a héten kezdhetek becsatlakozni – nyilatkozta a középpályás a blikk.hu-nak.

Sigér arra is válaszolt, mennyire volt nehéz kívülről nézni a társakat, amikor hullámvölgyben volt a csapat.

– Ez sosem könnyű. Az ember azon gondolkodik, miképpen segíthetne. Előfordult például, hogy a meccs előtt vagy a félidőben bementem az öltözőbe, gondoltam, ha csak egy pár jó szóval is segíthetek a társaknak, azokat nem tartom magamban, de tisztában vagyok azzal, hogy igazából úgyis minden a pályán dől el, ott tudnám majd leginkább segíteni a csapatot, ha annak eljön az ideje – mondta a 14-szeres válogatott középpályás.

Olvastad már?
A Fradi-stadiont is részben lezárták - az MLSZ reagált, miért döntöttek így
Halmozottan kapta a büntetéseket a Honvéd és az FTC.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Takács marad, Tamás mehet
A boon.hu információi szerint az egyszeres válogatott Tamás Márk külföldön folytathatja pályafutását, ugyanis arab klubtól van iránta érdeklődés. Úgy tudják, NB II-ben is Takács Péter irányítja majd a DVTK-t.
FTC
Keane-t a Slovan akarja
Komoly jelöltek a Slovan vezetőedzői posztjára: Robbie Keane is felkerült listára.
Puskás/Csákvár
Kooperáció
A Csákvár a következő idényben is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel az NB II-ben, azaz továbbra is kölcsönjátékosokkal, és kooperációs szerződéssel segítik az NB II-es csapatot a felcsútiak.
Tovább az összes átigazoláshoz