A Videoton elleni rangadó két súlyosabb sérüléssel járt a Ferencváros számára. A zöld-fehérek egyik védője már túl van az operáción, a másik Németországba utazik a beavatkozáshoz.
Már meg is műtötték az FTC alapemberét, a magyar válogatottban is bemutatkozott Otigba Kennethet, akit a Videoton elleni mérkőzésen kellett lecserélni. Arról a klub nem adott pontos tájékoztatást, hogy milyen operációról volt szó, annyi biztos, hogy a védő csak mankóval tudott közlekedni az összecsapás után. A műtétről is Otigba számolt be Instagram-oldalán, és mint írta: a beavatkozás jól sikerült.
https://www.instagram.com/p/Bie9DQ8AkxK/
Közben az is kiderült, hogy a szintén a Vidi ellen megsérült Julian Kochot a németországi Hamburgban műtik majd meg. A német hátvéd agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett. Utóbbiról a fradi.hu számolt be.
Átigazolások
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Csíkszereda
Szakítás Szabóval
Hivatalossá vált, hogy a Csíkszereda és Szabó István útjai elválnak egymástól.
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.