Doll nagyon csalódott: "Ennél több helyzetet nem lehet kidolgozni"; Oenning: "Ezt nem sokan gondolták volna"

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője rendkívül csalódottan értékelt a Vasas elleni 1-1 után, míg Michael Oenning a nagyon erős csapategységet emelte ki.
Privacsek András 2018. május 13., vasárnap 9:32
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője rendkívül csalódottan értékelt a Vasas elleni 1-1 után, míg Michael Oenning a nagyon erős csapategységet emelte ki.
Szerző: Privacsek András 2018. május 13., vasárnap 9:32

A Ferencváros a 90. percben szerzett vezetést a Vasas ellen, Egerszegi azonban a 94. percben egyenlített, így az angyalföldiek elkerültek a kiesőhelyről, a Fradi pedig hátrányba került a bajnoki címért vívott harcban. Edzői értékelések.

Thomas Doll (Ferencváros): - Természetesen nagyon csalódott vagyok. Már a múlt héten a Videoton ellen is rengeteg helyzetet kihagytunk, most 19 kapura tartó próbálkozásunk volt, és ezekből mindössze a 90. percben sikerült egyet a kapuba juttatni. Végig domináltuk a mérkőzést, a második félidőben nem emlékszem rá, hogy a Vasas átlépte volna a felezővonalat, de úgy látszik, még ez sem elegendő, ha a döntő pillanatokban jön a technikai hiba, ha meginognak a lábak. Egy mérkőzésen ennél több helyzetet nem nagyon lehet kialakítani, ezért is vagyok ennyire csalódott, hogy ilyen könnyedén elszórtunk létfontosságú pontokat. Hiába halljuk hétről hétre, hogy domináltunk, uraltuk a játékot, szükség van az utolsó, döntő, befejező mozdulatokra, pillanatokra is. Nagyon bántó a rengeteg kihagyott helyzet az elmúlt két meccsen, olcsón adtuk a tabella vezető helyét, még akkor is, ha rendkívül megnehezítette a helyzetünket a Vasas destruktív, csak a védekezéssel törődő játéka – olvasható a fradi.hu-n.

Michael Oenning (Vasas): - Nagy dicséret illeti a csapatot. Nem sokan gondolták kilencven perc után, hogy behozzuk a hátrányunkat, de biztos voltam benne, hogy lesz még egy esélyünk. Az sem véletlen, ahogy a gól született, ami mutatta azt a megalkuvást nem tűrő akaraterőt, ami a csapatot ma jellemezte, illetve az a tudat, hogy nem érdemlünk vereséget. A csapategység a legfontosabb erőnk, amit mostani helyzetünkben leginkább fel tudunk mutatni. Ebből is fakad, hogy mindenki zokszó nélkül végzi a feladatát, mindegy mely poszton játszik éppen. Kívülállók számára nem biztos, hogy egyből érzékelhető, de hetek óta más-más felállásban játszunk, és rendszeresen kell alapembereink elvesztését megemésztenünk. Ilyenkor egy pont, akár döntő is lehet a szezonbeli helyezésünk szempontjából. Örülök annak, hogy a csapat meg tudta jutalmazni magát a mai teljesítményéért és megmutattuk, hogy élünk és egységesek vagyunk – írja a vasasfc.hu.

Címkék: #Fradi #Vasas
Átigazolások
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz