Az MTK bombaformában lévő ex-Fradi játékosa: „Ezt nem az én dolgom eldönteni”

Az MTK Budapest 0-2-ről állt fel a Ferencváros ellen. A feltámadásban nagy szerepe volt Varga Rolandnak, aki góllal és gólpasszal keserítette korábbi csapatát. A csatár beszélt a két félidő közti különbségről, de szóba került a nyári Európa-bajnokság is.
Privacsek András 2021. február 28., vasárnap 12:12
Az MTK Budapest 0-2-ről állt fel a Ferencváros ellen. A feltámadásban nagy szerepe volt Varga Rolandnak, aki góllal és gólpasszal keserítette korábbi csapatát. A csatár beszélt a két félidő közti különbségről, de szóba került a nyári Európa-bajnokság is.
Szerző: Privacsek András 2021. február 28., vasárnap 12:12

- Az első félidőben katasztrófa volt, amit csináltunk, kettőt nem passzoltunk egymáshoz – kezdte Varga az M4 Sportnak. - Tudtuk, ha így folytatjuk, akkor bele fogunk szaladni. A szünetben megbeszéltük, hogy ezt ki kell javítani. Jó időben tudtunk gólt rúgni, aztán még egyet, utána is voltak lehetőségeink, de nem lehetünk csalódottak. Fura érzés volt a Fradi ellen játszani, hiszen nem olyan régen még ott voltam. Kimondom, hogy már bajnok a csapat, amihez gratulálok. Mi pedig megpróbálunk odaérni a dobogóra.

Az M4 Sport riportere megkérdezte a gólerős játékost, hogy válogatott formában érzi-e magát és az Európa-bajnokság mint cél, ott-van-e előtte?

- Nem az én dolgom eldönteni, hogy milyen formában vagyok, teszem a dolgomat a legjobb tudásom szerint. Természetesen, de nem ezzel kelek és fekszem, napról napra próbálok lépkedni - válaszolta a támadó.

Varga leigazolása remek húzásnak bizonyult, hiszen a 31 éves játékos 8 tétmérkőzésen már 6 gólnál és 4 gólpassznál jár az MTK-ban.

Olvastad már?
NB I: A Fradi vezetett, de az MTK felállt a 218. örökrangadón - videók
A félidőben 2-0-ra vezetett a Ferencváros az MTK otthonában, a második játékrészben azonban a kék-fehérek egyenlítettek, a hajrában aztán egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz