Ebben az évben már aligha játszhat a Vidi gólvágója - sajtóhír

Boszniai lapértesülések szerint legalább 10-14 nap kihagyás vár Armin Hodzicra, a MOL Fehérvár FC támadójára, aki így legközelebb már csak a január végén kezdődő tavaszi idényben léphet majd pályára.
Dudás Gábor 2019. november 28., csütörtök 13:10
Boszniai lapértesülések szerint legalább 10-14 nap kihagyás vár Armin Hodzicra, a MOL Fehérvár FC támadójára, aki így legközelebb már csak a január végén kezdődő tavaszi idényben léphet majd pályára.
Szerző: Dudás Gábor 2019. november 28., csütörtök 13:10

Elsősorban az augusztusa és a szeptembere sikerült jól Armin Hodzicnak, a MOL Fehérvár FC bosnyák válogatott támadójának, aki az idény elején összesen hat góllal segítette csapatát remek bajnoki rajthoz.

Azóta a csatár egyszer talált még be - még november elején, a ZTE ellen -, összességében pedig 7 góljával jelenleg négyes holtversenyben első az OTP Bank Liga mesterlövészeinek listáján.


Fotó: www.faktor.ba

Könnyen elképzelhető azonban, hogy a 25 éves játékos ebben az évben már nem gyarapítja tovább bajnoki góljai számát.

A boszniai faktor.ba információja szerint Hodzic bal bokája sérült meg súlyosabban, emiatt pedig legalább 10-14 nap kihagyás várhat rá.

Mivel a Vidi december 14-én, Kisvárdán befejezi őszi szereplését, könnyen lehet, hogy a fehérvári csapat a naptári évet egyik házi gólkirályi nélkül fejezi már be.

Olvastad már?
Carrillo újra a Vidinél: "Nem sok időm volt gondolkodni" - ajánlatot tettek Nikolics Nemanjának
Joan Carrillo szerint a lehető legjobb és leggyorsabb döntést hozta fehérvári visszatérésével, Kovács Zoltán szerint pedig már érett az edzőváltás a Vidinél. Nikolics Nemanja visszaszerzése is téma lesz a télen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár FC
Kalmár jön és megy
Kalmár Zsolt szerződése lejár - magyar és külföldi lehetőségre is vár.
Újpest
81-szeres válogatott kiszemelt
Az átigazolásokra szakosodott újságíró, Marcus Gehrling szerint a Dinamo Zagreb 33 éves, 81-szeres válogatott és lejáró szerződésű északmacedón jobbhátvédje, Stefan Ristovski is érkezhet.
Légiósok
Lisztes Krisztián
Így alakulhat Lisztes Krisztián sorsa az Eintracht Frankfurtnál.
Tovább az összes átigazoláshoz