Bemutatták hivatalosan is a MOL Fehérvár FC régi-új vezetőedzőjét. Kovács Zoltán sportigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette, hogy még diósgyőri vezetőként figyelt fel arra a támadófutballra és közösségre, amit Joan Carrillo első fehérvári szerepvállalásakor felépített.

Nagyon jó információkkal rendelkeztem róla, és nem titok, hogy korábban is felmerült már az esetleges szerepvállalása csapatunknál – fogalmazott a sportigazgató, aki szerint már érlelődött az edzőváltás és az eddigi szakvezető, Marko Nikolic menesztése a Vidinél. – A csapat az elmúlt hét fordulóban nem sok pontot szerzett és nem is úgy játszott, mint ahogy a bajnokság elején. Úgy éreztük, most jött el a pillanat arra, hogy váltani kell. Az elsőszámú jelölt nálunk mindig is Joan Carrillo volt – tette hozzá.

A négy és fél év után visszatérő Joan Carrillo elmondása szerint “nem sok volt ideje volt gondolkodni, nagyon gyorsan alakultak a dolgok”. Vasárnap kapta a telefont, hétfőn pedig már itt is volt. Bár voltak más ajánlatai is, egyiket sem érezte annyira megfelelőnek, mint a fehérvárit, a döntése pedig így “könnyű volt”.

Nagyon boldog vagyok! – kezdte magyarul nyilatkozatát a tréner. – Több országban is megfordultam az utóbbi években, de el kell, hogy mondjam, edzőként itt volt a legjobb dolgozni, és a családom is itt érezte magát a legjobban. Nagy örömmel tértem vissza a fehérvári kispadra. Nagy változás lesz persze az edzőváltás a klub életében.

Egy erős csapatot veszek át, minőségi játékosok alkotják a keretet – ami Kovács Zoltán érdeme is -, de persze van miben fejlődni még csapatként és egyénileg is. Minden játékos számára meg kell találnunk a helyes utatm és azért is vagyok itt, hogy ebben segítsek.

Olyan csapatot szeretnék építeni, amelyre a szurkolók is büszkék lehetnek, és nemcsak a meccsnapokon, és amely sosem adja fel a győzelem lehetőségét. 24 órában a Fehérvárért fogok dolgozni, érzem, hogy bíznak bennem az emberek, így Kovács Zoltán sportigazgató és a Garancsi István klubtulajdonos is, aki támogatta a kinevezésemet. Fontos, hogy ilyen körülmények között tudtam átvenni a munkát – fogalmazott.

A katalán tréner szerint mind az insfrastruktúrát, mind a szakmai színvonalat tekintve előrelépett a Vidi, mióta ő itt dolgozott. De ugyanígy látja az NB I helyzetét is, szerinte erősebb lett a magyar bajnokság az elmúlt években.

Nikolics visszatér?

A sajtótájékoztatón szóba került Nikolics Nemanja lehetséges visszatérése is.

Nyilvánvalóan egy topjátékosról van szó, aki három küönböző országban, nem csak nálunk bizonyított már.

Csak megerősíteni tudom, amit Nikolics elmondott, hogy a Vidi volt az első csapat, amellyel leült tárgyalni, konkrét ajánlatot is kapott tőlünk. A többit majd meglátjuk. Az sem titok, hogy Nemanja abban is gondolkodik, hogy még külföldön marad, de az biztos, hogy mindig szívesen látott vendég Fehérváron

– nyilatkozta a téma kapcsán Kovács Zoltán.

Nyilván lesz majd véleményem nekem is az átigazolásokról, erről már beszéltünk is, de a döntést meghagynám a sportigazgatónak, hiszen ez az ő feladata. Nikolics Nemanja egy nagyon jó játékos, de nekem jelenleg az itteni játékosok sorsa és velük való munka a feladatom – fűzte hozzá röviden Carrillo.