Feczkó: "Egy ember munkája elvett tőlünk két pontot", Miriuta: "Ilyen kerettel nem lehet bennmaradni" – edzői értékelések

Az NB I 8. fordulójának szombati játéknapja után összeszedtük a vezetőedzők értékeléseit.
Csakfoci Admin 2019. október 5., szombat 22:22
Az NB I 8. fordulójának szombati játéknapja után összeszedtük a vezetőedzők értékeléseit.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 5., szombat 22:22

Újpest - Mezőkövesd 1-2

Nebojsa Vignjevic (Újpest):Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az ellenfél edzőjének és az csapatának. Nagyon jól építették fel a játékukat és gyönyörű első gólt lőttek. Ez volt tulajdonképpen az igazi problémám, hogy az első gól előtt kifejezetten jól játszottunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki, ügyesen tudtuk a támadásokat felügyelni, ez szinte a semmiből alakult ki. Innentől kezdve nagyon nehéz volt ezt a helyzetet megfelelően kezelni. És az által, hogy ez a gól tényleg a semmiből jött, egy nagyon jó kombinációból született, ami látszott, hogy már előre ki volt dolgozva, akár szögletre, akár szabadrúgásra. Ez egy kicsit megakadályozott minket a saját játékunk kibontakozásában. Onnantól kezdve pedig az ellenfél azt játszhatta, amit szeretett volna. A második félidőben egyre inkább veszélyesebbek lettek ezek az ellentámadások, az én csapatom is csak nyomta-nyomta a játékot, próbálta kezelni ezeket a támadásokat, de pont egy ilyenből született a második gól is. A gondunk tehát pont ez volt. Voltak ugyan helyzetek, voltak jók is, de magát a lövési lehetőséget, a támadást nem sikerült megfelelően befejezni. Megesik, hogy néha veszítünk, bár úgy érzem, hogy legalább egy pontot megérdemeltünk volna, illetve a szerencse sem állt mellénk a mai találkozón.

Kuttor Attila (Mezőkövesd):Győzelemre játszottunk most is, ez azonban mindig más-más taktikát kíván meg. Ma sikerült, ami miatt nagyon boldog vagyok. Az első félidőben egy kicsit ki tudtuk venni az Újpest nyomásának az élét azzal, hogy fentebb védekeztünk. A második félidőben kevésbé sikerült ezt megvalósítanunk, hiszen az Újpest bárhol rá tudja erőltetni az akaratát az ellenfélre. Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy veszélyes támadásokat vezessünk, ebből a győztes gólt is sikerült megszereznünk, és nagyon boldogok vagyunk. Sokszor elmondjuk, de nagy igazság: nálunk nincs kezdő vagy csere játékos. Játékos van, aki ugyanannyira fontos láncszem, mint a társai. Büszke vagyok a srácokra, gratulálok a csapatomnak.

DVTK - Puskás Akadémia 1-1

Feczkó Tamás (DVTK):Elvettek tőlünk két pontot! Jól kezdtük a mérkőzést, két komolyabb helyzetünkből többet is kihozhattunk volna. Utána átadtuk a területet a PAFC csapatának, hogy birtokolja azt, ezzel belekényszerítettük abba területbe, ahol labdát akartunk szerezni. Ez működött, azonban sajnos egyetlen kontratámadást sem tudtunk végigvinni. A második félidőben rendkívül türelmesen játszottunk, az ellenfélnek nem volt területe, hogy megbontsa a védelmünket. A korábbi mérkőzéseken ellenfelünk sorra alakította ki a helyzeteket és lőtte a gólokat, ma azonban pár átlövési kísérleten kívül nem tudtak veszélyeztetni. A játékosaimra büszke vagyok, olyan mentális erőről és taktikai fegyelemről tettek tanúbizonyságot, ami nagyon ritka. Nagyon bosszantó, hogy egy ember munkája elvett tőlünk két pontot, ami ebben a bajnokságban nagyon sokat ér. Nem a játékvezetőre gondolok, hanem a segítőjére. Nem szoktam velük foglalkozni, de több ember egész heti munkáját tették tönkre. Emellett mi is hibáztunk, két pontunkba került ez az órási a hiba. Nagyon motivált és jó játékosokkal dolgozok az edzéseken, ezért könnyű helyzetben vagyok, bárkit cserélek be, bizonyítani akarja, hogy a kezdőcsapatban lenne a helye, nem véletlen, hogy Hasani és Shestakov is jól szállt be a mérkőzésbe. (dvtk.eu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia):Számomra nagy szenvedést jelentett a mai találkozó, egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Más stílust vártam a hazaiaktól, és ezt nem kritikai éllel mondom, egyszerűen támadójátékot vártunk tőlük, ezért meglepődtünk, hogy beálltak a térfelükre. Nem tudtuk megbontani 90 percen keresztül az ellenfél védekező játékát, és majdnem ráfizettünk erre. Jobban illik nekünk a támadójáték, amit ma kevésbé tudtunk játszani, mint a korábbi találkozókon, ahol domináltunk a széleken. A DVTK védekező blokkját visszalépéssel, mélységből indított ritmusváltással kellett volna bontani, nem vagyok elégedett Urblík és Knežević játékával, akiknek ez lett volna a feladatuk. Sokáig úgy nézett ki, 0-0 lesz a végeredmény, majd majdnem megbüntettek a hazaiak egy végigvitt ellentámadással. Hála Istennek tudtunk egyenlíteni, de maga a mérkőzés nem tetszett. (dvtk.eu)

Olvastad már?
NB I: A Fehérvár ellen sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el a DVSC – videó
A listavezető MOL Fehérvár FC hazai pályán 2-1-re legyőzte a DVSC-t, mely zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.
Elolvasom

MOL Fehérvár FC - DVSC 2-1

Marko Nikolic (MOL Fehérvár FC):Gratulálok a játékosoknak a mai győzelemhez. A lehetséges 24 pontból 21-et szereztünk nyolc forduló alatt és vezetjük a bajnokságot a válogatott szünet előtt. Megérdemelt győzelmet arattunk ma, de a kispadon ülők egészségére azért veszélyes volt ez a meccs, hiszen ennyi kihagyott helyzet általában megbosszulja magát. Az utolsó percben volt is egy veszélyes szabadrúgása a Debrecennek, de szerencsére ez most kimaradt. A válogatott meghívók miatt a jövő héten 11 emberrel készülünk majd és szombaton a Vasas ellen játszunk egy edzőmérkőzést, utána pedig készülünk a Mezőkövesd elleni bajnokira, amelyet a kövesdiek jó szereplése miatt nyugodtan lehet rangadónak is nevezni. Köszönjük a szurkolóknak a mai biztatást is. (molfehervarfc.hu)

Herczeg András (DVSC):Sajnos már a 9. percben gólt kaptunk és ez a harmadik alkalom, amikor ilyen gyorsan vezet az ellenfél. Emiatt megint dupla energiát kellett mozgósítanunk. Ennek ellenére ezt megcsináltuk, egyenlítettünk, helyzetünk is volt az első félidőben. A második játékrészben pontatlanok voltunk, több olyan labda is volt, amit jobban meg lehetett volna játszani. Ekkor megint betalált a Fehérvár, aztán már hiába igyekeztünk támadni, egyenlíteni nem sikerült. Nem tudom, több volt-e a mérkőzésben, de úgy vélem, nem érheti szemrehányás a játékosainkat, mindent megpróbáltak - pedig a félidőben Szécsit sérülés miatt kellett lecserélni. Ez most egy ilyen időszak, sorozatban szenvedjük az egygólos vereségeket. Az apróságok mostanság nem a mi javunkra dőlnek el. Negatív spirálba kerültünk, ezért nem szabad most a távolba tekinteni, mindig a következő találkozóra kell készülni. Gratulálok a Fehérvárnak, és ne írják le a Debrecent sem! (molfehervarfc.hu)

Kisvárda - ZTE 3-3

Miriuta László (Kisvárda):Az első félidő katasztrofálisra sikerült, buta gólokat kaptunk. A szünetben átszerveztük a játékunkat, jól sült el a kettős cserénk is, nagy javulást láttam a csapatomtól. A második játékrészben már kellő agresszivitással és elszántsággal mentünk előre, sajnos még megvannak a játékunkban azok a 20 perces kihagyások, amik sokba kerülnek. A mai öt cserénk közül kettő sérült volt, így tulajdonképpen három egészséges cserejátékosunk volt. Ha nem igazolunk, végünk lesz, ilyen kerettel nem lehet bennmaradni. (ztefc.hu)

Dr. Dobos Barna (ZTE):Érzelmi hullámvasút volt a mai mérkőzés. Az első félidőben megérdemelten szereztünk kétgólos előnyt, a szünet után azonban ritmust váltott az ellenfelünk, keményen, határozottan játszottak, és a beíveléseikkel és fejeseikkel meggyűlt a bajunk. Amikor hátrányba kerültünk, kevesen gondolták volna, hogy sikerül felállnunk, a csapatunk erejét mutatja, hogy kettős emberhátrányban is gólt tudtunk szerezni, és ponttal térünk haza Kisvárdáról. (ztefc.hu)

Paks - Kaposvár 2-1

Tomiszlav Szivics (Paks): – Ma egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol muszáj volt győznünk. Nagy nyomás alatt voltunk, valamint az sem könnyítette a helyzetünk, hogy Bartha és Böde személyében két kiváló játékosunk hiányzott. Egy jó Kaposvár ellen oldottuk meg a feladatunk. Az első félidőben - megannyi szép akciónkat követően - két-három gólt is kellett volna rúgnunk, ehelyett kaptunk egyet úgy, ahogy szoktunk, pontrúgásból. Nem először vétünk ilyen hibát, viszont pozitív, hogy felálltunk belőle, és megmutattuk az igazi karakterünk. A szünetben higgadt maradtam, éreztem, hogy nyerhetünk, és ezt próbáltam átadni a srácoknak. Nyolcvan percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a végén pedig, el kell ismerni, a szerencse is velünk volt, hisz’ ellenfelünk kapufát rúgott. Ma lehet, hogy visszakaptunk egy kicsit abból, amit legutóbb hiányoltam. Gratulálok az egész csapatnak, nagyon nehéz helyzetből álltunk fel, a jövőben erre kell építenünk a következő találkozóinkat. (paksifc.hu)

Disztl László (Kaposvár):Részünkről több volt ebben a mérkőzésben. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, hiszen előnybe kerültünk és azon kívül is volt két nagy lehetőségünk is. Akár nagyobb előnnyel is mehettünk volna a félidőre. A második játékrész elején sajnos gólt kaptunk, utána pedig egyéni hibából újabb gólt kaptunk, ami megváltoztatta az állást. Úgy érzem, utána is mindent megtettünk az egyenlítésért, a győzelemért és voltak lehetőségeink is. Nagy alázattal játszottunk, végig küzdöttünk, hajtottunk. Megvolt a lehetőségünk arra, hogy megfordítsuk a mérkőzést, és kapufát is szereztünk. Egy nagyon küzdelmes mérkőzésen nyerhettünk volna. (M4 Sport)

Olvastad már?
NB I: 9 emberrel is pontot lopott a ZTE, fordított és nyert a Paks - eredmények, videók
Hatgólos meccset játszott a Kisvárdával a 9 mezőnyjátékosra fogyatkozó zalaegerszegi csapat, a Paks 10 percen belül fordított, míg a Puskás Akadémia a 90. perc után egyenlített.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz