NB II: Vezetőedzője nélkül játszik feljutási rangadót a Vasas, sorsdöntő meccs vár a Debrecenre is

Az NB II 29. fordulójában a második helyen álló Vasas a harmadik Gyirmótot fogadja, míg az éllovas Debrecen a negyedik Pécs vendége lesz.
Privacsek András 2021. március 14., vasárnap 10:41
Az NB II 29. fordulójában a második helyen álló Vasas a harmadik Gyirmótot fogadja, míg az éllovas Debrecen a negyedik Pécs vendége lesz.
Szerző: Privacsek András 2021. március 14., vasárnap 10:41

Schindler Szabolcs, a Vasas vezetőedzője betegség miatt nem ülhet le a kispadra a Gyirmót elleni mérkőzésen. A szakembert Tóth András pályaedző helyettesíti majd.

- A Gyirmótra riválisként tekintünk, folyamatosan figyeljük őket, nagyon stabil, összeszokott és fegyelmezett csapat - mondta Tóth a vasasfc.hu.nak. - Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, igazi rangadó lesz a vasárnapi meccs. Ellenfelünk szeretne feljutó helyre érni, nekünk viszont el kell érnünk a célunkat, egyértelműen itthon kell tartani a három pontot. Hazai pályán nekünk kell diktálni a tempót, a játékosok erre fel vannak készülve, mindenki várja a találkozót, szeretnék bizonyítani a szolnoki fiaskó után.

Olvastad már?
Különös döntés az NB II-es klubnál: Az igazgató lett a vezetőedző is
Honlapunk értesülései szerint a Siófokról távozott Waltner Róbert vezetőedző helyét a sportigazgató vette át.
Elolvasom

Csertői Aurél szerint jót tett egy kis pihenő a csapatának és nyerni mennek Angyalföldre.

- Fejben és fizikálisan is fáradt volt a társaság, az látszódott a hazai mérkőzésen - kezdte a gyirmótiak vezetőedzője a gyirmotfc.hu-nak. - Jól jött ez a hosszabb hét, regenerálódtunk, kipihente magát a csapat. A "péntek doktor" működik, remélem, vasárnap mindenki rendelkezésre áll. Ahhoz, hogy ott maradjunk az elején, meg kell verni a Vasast. Jó csapat egyértelműen, fel akarnak kerülni, minden körülmény adott náluk, de mi is jók vagyunk.

NB II, 29. forduló:

Vasárnap

12:45
PMFC - DVSC (M4 Sport)

14:30
DEAC – Szeged
Soroksár – Budaörs
Dorog – Haladás
Nyíregyháza – Szentlőrinc
Kazincbarcika - Békéscsaba

17:00
Vasas – Gyirmót
Ajka – Szolnok
Kaposvár – Siófok
ETO - Csákvár

Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Spanyol és brit sajtóhírek szerint a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt a Real Madrid és a Manchester City is élénken érdeklődik, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt az Anfielden.
Újpest
Duarte kell a románoknak
Romániában továbbra is napirenden van André Duarte átigazolása, az FCSB ugyanis figyelemmel kíséri az Újpestből kikerült portugál védő helyzetét. (gsp.ro)
Budafok
Hivatalos: Mészöly távozik
Megerősítve a Csakfoci értesülése: a Budafok bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztensedző szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz