Honlapunk értesülései szerint a Siófokról távozott Waltner Róbert vezetőedző helyét a sportigazgató vette át.
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy a Siófok egyelőre nem szerződtetett új vezetőedzőt a szerdán távozott Waltner Róbert helyére, a szakmai munkáért ifjabb Mihalecz István, a klub sportigazgatója felel.
Már Mihalecz meccsel vasárnap a Várhidi Péter által irányított Kaposvár ellen is. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy több mérkőzés jut-e majd a szakembernek.
Mihalecz számára nem lesz ismeretlen a feladat, hiszen 2018 szeptemberétől 2019 márciusáig már dolgozott vezetőedzőként a Siófoknál.
A Siófok 28 fordulót követőn a 16. helyen áll az NB II-ben.
Olvastad már?
Megerősítve: Furcsa edzőváltás az NB II-ben - elküldték a korábbi NB I-es szakembert
Honlapunk információi szerint a jelenleg is bennmaradó helyen álló Siófok megvált Waltner Róbert vezetőedzőtől. Frissítés: az NB II-es klub hivatalosan is bejelentette a váltást.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Németh helyzete
A Köbenhavn nem tudott megállapodni a Viborg FF csapatával, akik kölcsönvették volna Németh Hunort.
Kisvárda
Youga érkezett
A korábbi debreceni játékosa, Amos Youga a Kisvárda csapatához igazolt.
Kispest-Honvéd/DVTK
Támadó csatlakozott
Medgyes Zoltán személyében tapasztalt szélső támadót vett kölcsön a DVTK Kispestről.