Hivatalos: Diósgyőrben folytatja a Paksról távozó védő

A Diósgyőr hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a hét elején Paksról távozó védőt, Vági Andrást.
Csakfoci Admin 2019. június 20., csütörtök 17:00
A Diósgyőr hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a hét elején Paksról távozó védőt, Vági Andrást.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. június 20., csütörtök 17:00

Vági András a Goldball ‘94 FC-ben ismerkedett meg a labdarúgással, az élvonalban 19 évesen az MTK színeiben mutatkozott be, először Diósgyőrbe Svájcból érkezett. A DVTK-ban kereken 50 alkalommal lépett pályára az élvonalban, a Ligakupa-győzelemhez vezető úton hat mérkőzésen két gólpasszal vette ki a részét a sikerekből.

Távozását követően Paksra igazolt. Másfél éven keresztül Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, mielőtt visszatért volna. Az előző bajnokságban alapemberként számítottak rá a Dunántúlon, idén tavasszal viszont sérülés hátráltatta – írja a dvtk.eu.

Nagy örömmel tértem vissza, szerintem egy magyar focistának az egyik legnagyobb megtiszteltetés a DVTK labdarúgójának lenni. Büszke vagyok arra, hogy itt lettem felnőtt labdarúgó, és egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani.

Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat.

Személy szerint úgy érzem, az elmúlt években rutinosabb lettem, miközben ugyanúgy éhes vagyok a sikerre, mint korábban. Szeretnék újra bizonyítani a diósgyőrieknek, és szeretnék a piros-fehér sikerek részese lenni – nyilatkozta Vági András a klubhonlapnak.

A régi-új szerzeményről elismerően szólt Ifj. Tajti József, a DVTK sportigazgatója.

Vági András egy rutinos játékos, aki tapasztalatával nagy hasznára lesz a csapatnak, emellett a fiatalok fejlődésében is sokat segíthet. Nagyon jól ismeri a DVTK-t, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba – fogalmazott.

Olvastad már?
Diósgyőr: van érdeklődés a válogatott játékos iránt – három újabb kiszemelt
A Diósgyőr csütörtöki sajtótájékoztatóján szó esett arról, hogy a játékosok orvosi, fizikai felméréseken vesznek részt ezen a héten, majd az érdemi munka hétfőn kezdődik Fernando Fernández vezetőedző irányításával.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Nebojsa Vignjevic
Az Újpest közleményben erősítette meg, hogy nem gondolkodik Nebojsa Vignjevic vezetőedző leváltásán.
Pécsi MFC
Szerződéshosszabbítás
Újabb megállapodást írt alá a PMFC-vel Helesfay Donát, a 33 esztendős, pécsi születésű és nevelésű hálóőr 2014 decemberében az élvonalban mutatkozott be az együttes kapujában - írja a klubhonlap.
Visszatérhet
Nenad Lukic
A szerb MozzartSport információi szerint a korábban a Honvédot erősített Nenad Lukic visszatérhet Magyarországra.
Tovább az összes átigazoláshoz