Bombagóllal nyert Debrecenben a Honvéd

Lanzafame találatával fellépett a dobogóra a kispesti csapat.
admin 2016. szeptember 20., kedd 20:17
Lanzafame találatával fellépett a dobogóra a kispesti csapat.
Szerző: admin 2016. szeptember 20., kedd 20:17

TABELLA: Így áll az NB I - kattints!

A 10. forduló nyitómérkőzésén a Loki otthonában lépett pályára a hétvégén az MTK-t kiütő Honvéd, a hazaiak pedig a Ferencvárostól elszenvedett vereség után a javításban reménykedtek.
Nem indult azonban jól a mérkőzés a hajdúságiak számára, Lanzafame a 6. percben óriási gólt lőtt szabadrúgásból, így nagyon hamar előnybe kerültek a vendégek. Az első fél órában nem is találta a játékát a Loki, sokszor már a saját térfelükn labdát veszítettek, nem tudtak mit kezdeni az agresszív kispesti letámadással.

Labdaszerzés után rendkívül veszélyesek voltak a vendégek kontrái, azonban a megnyugtató második találatot nem tudták megszerezni. A félidő második felében magára talált a DVSC, Könyves és Bobko lövésénél Grófnak bravúrral kellett védenie, aztán Horváth hibázott nagy helyzetben. A második játékrészben sokkal inkább a hazaiak domináltak, a piros-feketék visszaálltak, és ellentámadásokból próbáltak veszélyeztetni.

Mindent megtett az egyenlítés érdekében a Loki, igazán nagy helyzet azonban csak Filip előtt adódott, aki közelről nem találta el a kaput. Ugyan a mérkőzés hajrájában már jelentős volt a debreceni mezőnyfölény, az ellenfél kapuja előtt megállt a tudomány, így a Honvéd nagyon fontos három ponttal gazdagodott, így fellépett a dobogó harmadik fokára.

Debrecen - Honvéd 0-1 (Lanzafame 6.)

Átigazolások
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Videoton
Marad a fiatal
Szerződést hosszabbítottak 18 éves támadó középpályásukkal, Ekbauer Tamással, aki jelenleg kölcsönben, Veszprémben szerepel.
Paks/Honvéd
Vécseit akarják Kispesten
Az elmúlt hat évben öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet is bezsebelő Vécsei Bálinttal erősítene az NB I felé tartó Honvéd.
Tovább az összes átigazoláshoz