Fotó: fehervarfc.hu
Sajtóhírek szerint várhatóan 500 ezer eurót kap Csongvai Áronért a Fehérvár.
Kedden írtunk róla, hogy a svéd Expressen szerint a Fehérvár mindenben megállapodott az AIK-val, Csongvai Áron pedig hamarosan orvosira utazik a stockholmi klubhoz, és amennyiben mindent rendben találnak, úgy a svédek hároméves szerződést kötnek a 24 éves, korábbi utánpótlás-válogatott középpályással.
Az Expressen szerdai értesülései szerint az AIK a Vidi középpályásáért várhatóan 500 ezer eurót, vagyis körülbelül 5,5 millió svéd koronát fizet.
A 24 éves játékos ebben a szezonban meghatározó szerepet játszott a magyar bajnokságban: 18 mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. Az AIK célja, hogy megerősítse középpályáját, és Csongvai érkezése komoly erősítést jelenthet számukra - írta a lap.
Olvastad már?
Grzelak szerint nem szabad beragadnia az Újpestnek: "A vihart túl kell élni és megerősödni benne"
Bartosz Grzelak értékelte az Újpest két tavaszi mérkőzését, kiemelve, nem szabad beragadniuk az ETO elleni vereség után.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.