A ZTE hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a 18 éves Moisés Richardsot, aki már a csapattal végezte a nyári felkészülést Szlovéniában, az elmúlt időszakban azonban az U20-as panamai válogatottal szerepelt a korosztályos CONCACAF-tornán, ahol négy mérkőzésen két gólt szerzett. A torna végeztével immár hivatalosan is csatlakozik a ZTE FC-hez, 3+1 éves szerződéssel.
Moisés Eliécer Richards Cedeño 2008. február 3-án született San Miguelitóban, Panamában. Hazája feltörekvő tehetségeként Panama egyik legfontosabb utánpótlás-báziásában nevelkedett, később az U17-es és az U20-as korosztályos válogatottban is bemutatkozhatott. 2025 októberében debütált az U17-es korosztályos nemzeti csapatban, amellyel aztán az U17-es világbajnokságon is részt vett. Mindössze 17 évesen, még abban az évben az U20-as kerettel négy alkalommal lépett pályára. Mindkét korosztályt figyelembe véve Moisés tavaly 10 mérkőzés alatt négy gólt és két gólpasszt jegyzett.
Klubszinten az elmúlt szezonban szülővárosának klubjában, a Sporting San Miguelito csapatában 10 alkalommal jutott szerephez az első osztályban, és a CONCACAF Champions Cup-ban is debütált. A bajnokságban 10 mérkőzés alatt kétszer talált be, és egy gólpasszt is kiosztott.
Richards klasszikus szélső, aki elsősorban a bal oldalon érzi otthon magát, de szükség esetén a pálya másik szélén is bevethető. Robbanékony, technikás, gyors és bátran vállalja fel az egy az egy elleni játékot a széleken - mutatta be új igazolását a zalai klub.
- Azért döntöttem a ZTE FC mellett, mert úgy érzem, ez a megfelelő hely számomra a fejlődéshez - kezdte Moisés Richards. - A klubnak világos projektje van, és már az első beszélgetésektől kezdve éreztem, hogy valóban bíznak bennem. Izgatott vagyok, hogy itt lehetek, és készen állok arra, hogy mindent beleadjak a csapatért. Olyan játékos vagyok, aki keményen dolgozik, elkötelezett és mindig 100%-ot nyújt a pályán. Támadószellemű játékom mellett, szeretek a védekezésbe is besegíteni, és folyamatosan arra törekszem, hogy jobb legyek. Boldog és egyben motivált vagyok, hiszen ez egy nagy lépés a karrieremben, és egyben kiváló lehetőség arra, hogy játékosként és emberként is egy új szintre lépjek. Készen állok arra, hogy gyorsan alkalmazkodjak, és minden nap keményen megdolgozzak a helyemért a csapatban. Az első benyomásom a klubról és az itt dolgozó emberekről nagyon pozitív. Mindenki nagyon barátságosan fogadott, és már az első naptól kezdve otthonosan éreztem magam. A légkör rendkívül professzionális, és várom, hogy erős kapcsolatot építsek ki a csapattársakkal, a szakmai stábbal és természetesen a szurkolókkal is.