I. félidő:
A mérkőzés elején mindkét fél óvatosan futballozott, többnyire a mezőnyben zajlott a játék. A 15. percben Kovács Milán lőtt kapura 17 méterről, de célt tévesztett.
A félidő legnagyobb pillanata a 26. percben érkezett: Maxsuell betalált a vendégkapuba, ám a partjelző les miatt érvénytelenítette a gólt, amit a VAR is megerősített. A hazaiak ezt követően is aktívak maradtak, a 34. percben egy gyors kontra végén Lima lőtt mellé ígéretes helyzetből.
A hajrában mindkét kapu előtt akadt egy-egy lövés: a 41. percben Kovács Milán megpattanó kísérletét még az alapvonal előtt mentette Gundel-Takács, míg a hosszabbításban Skribek lapos lövését Kovács biztosan védte.
II. félidő:
A szünet után lendületesebben kezdett a Nyíregyháza, és rövid időn belül több ígéretes helyzetet is kialakított. A 47. percben Kiss Bence távoli lövését még Kovács ütötte ki, majd a kipattanót Maxsuell lőtte mellé. Két perccel később Skribek passzát követően Lima jutott helyzetbe, de 14 méterről nem találta el a kaput.
A vendégek részéről is akadt veszély: az 51. percben Nagy Dominik beadása után Tijani lőtt fölé.
A mérkőzés fordulópontja az 58. percben érkezett: Várkonyi passza után Peraza nagyot hibázott, Tijani lecsapott a labdára, majd 19 méterről az üres kapuba gurított, megszerezve a vezetést a Szparinak (0-1).
A gól után próbálta a ZTE felpörgetni a játékot. Az 57. percben még Skribek törhetett volna egyedül kapura, de rossz döntést hozott, a kilépő Kovács tisztázott, majd a 63. percben Maxsuell előkészítése után Lima lőtt magasan fölé. A 66. percben Skribek próbálkozott távolról, lövése azonban nem okozott gondot a vendégkapusnak.
A második félidő közepétől egyre inkább mezőnyharccá vált a találkozó, sok szabálytalansággal és cserével. A hajrában a Nyíregyháza próbálta tördelni a játékot, és őrizni az előnyét - sikerrel. Bódog Tamás csapata fegyelmezetten védekezett, és végül idegenben aratott értékes győzelmet. A Zete november eleje óta először szenvedett vereséget a fizz Ligában, az ötös nyeretlenségi sorozatát lezáró Szpari pedig egy pontra megközelítette a már bennmaradó helyen álló DVTK-t.
fizz Liga, 20. forduló:
Zalaegerszeg - Nyíregyháza 0-1 (Tijani 58.)
ZTE: Gundel-Takács - Csonka (Lopez, 73.), Várkonyi, Peraza, Calderon - Kiss (Victory, 85.), Amato (Joao Victor, 76.), Szendrei, Skribek - Lima, Alegria
Nyíregyháza: Kovács D. - Dreskovic, Temesvári, Katona L., Benczenleitner - Kovács M. (Antonov, 46.) - Manner (Alaxai, 86.), Katona M., Nagy D. (Toma, 55.) - Kvasina, Tijani (Babunski, 67.)
Korábban:
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 2. | DVSC | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 3. | DVTK | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 4. | ETO FC | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 6. | ILLÉS AKADÉMIA | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 7. | KISPEST–HONVÉD FC | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 8. | MTK BUDAPEST | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 9. | PUSKÁS AKADÉMIA | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 10. | VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 11. | VASAS KUBALA AKADÉMIA | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 12. | ZTE FC | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |