Fotó: kecskemetite.hu

NB I: Gera távozókról beszélt, "árulkodó" csapattal lép pályára Bognárék ellen

Gera Zoltán elmondta, hogy lesznek távozóik, a héten már így készültek és erre próbálják meg kihasználni az utolsó NB I-es bajnokit is.
Nyikes Zoltán 2025. május 23., péntek 11:58
Fotó: kecskemetite.hu
Gera Zoltán elmondta, hogy lesznek távozóik, a héten már így készültek és erre próbálják meg kihasználni az utolsó NB I-es bajnokit is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. május 23., péntek 11:58

Péntek este a Paksi FC-Kecskeméti TE találkozóval veszi kezdetét az NB I 33., utolsó fordulója. Ennek a mérkőzésnek már nem lesz tétje, hiszen a kupagyőztes paksiak harmadik helye már biztos, míg két héttel ezelőtt az is eldőlt, hogy Gera Zoltán együttese kiesik az élvonalból és az utolsó helyen végez.

Gerának ezúttal is akadnak sérültjei, az előző fordulóban Botka Endre és Lukács Dániel sem volt bevethető sérülés miatt már, míg Banó-Szabó Bence egyelőre egyénileg dolgozik - írja a KTE hivatalos oldala. Rjaskó Mihály a héten újra edzésbe állt, így még akár ott is lehet az idényzárón, ahol a jövő szempontjából "árulkodó" csapattal fog pályára lépni a Kecskemét.

– Szeretnénk szépen lezárni ezt az idényt. Előre tudjuk, hogy lesznek távozóink, amire a héten már szintén készültünk, ennek szellemében zajlott a heti munka is. Próbáljuk kihasználni az utolsó meccset ilyen szempontból is, de azon leszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A Paks egy jó csapat, így biztosan nehéz dolgunk lesz, de szépen akarunk búcsúzni – nyilatkozta Gera a klubhonlapon.

A legújabb szavazásunk az alábbi kérdést tettük fel: Szombaton eldől a bajnoki cím sorsa az NB I-ben. Melyik csapat emelheti magasba a trófeát? Kattints és szavazz itt!

Olvastad már?
Tóth Alex, a diósgyőri ágyúgolyó és az ETO csibésze – nagyelemzés az NB I legjobb fiataljairól
A Csakfoci arra volt kíváncsi, mivel tűntek ki az NB I-es csapatoknál ebben a szezonban a legtöbbet játszó fiatalok, és hogy milyen kritikák tudják segíteni őket abban, hogy ne csak egy jól kifutott évről legyen szó a karrierjükben. Honlapunknak a fiatalokat legjobban ismerő szakember, az U21-es válogatott szövetségi edzője, Szélesi Zoltán elemzett.
Elolvasom
Átigazolások
Szpari
Toma 2028-ig marad
A 30 éves középpályás, Toma György 2028-ig hosszabbított szerződést Nyíregyházán.
Kisvárda
Ketten is távoztak
Branimir Cipetic és Aleksandar Jovicic is elköszönt a klubtól a bajnokság vége előtt két fordulóval.
Vasas
Koszta képben volt, de...
A Csakfoci úgy tudja, a Vasasnál komolyan képbe került Koszta Márk megszerzése, de a játékos izraeli szerződése meghosszabbodott, így csak komoly átigazolási díjért lehetne hazahozni.
Tovább az összes átigazoláshoz