Fotó: honvedfc.hu

NB I: "A csapatnak a középmezőnyben van a helye", a Honvéd és a Vidi is nehezen készült fel a másikból – edzői várakozások

Az NB I 13. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeznek - így várják a vezetőedzők és a játékosok a találkozókat.
Nyikes Zoltán 2022. október 29., szombat 12:12
Fotó: honvedfc.hu
Az NB I 13. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeznek - így várják a vezetőedzők és a játékosok a találkozókat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. október 29., szombat 12:12

Budapest Honvéd FC–MOL Fehérvár FC (14.15)

Dean Klafuric (Honvéd): A Vidi rendkívül erős csapat, ez még akkor is igaz, ha most ők is nehezebb időszakot élnek meg. Otthon lépünk majd pályára, a szurkolóink előtt, hiszek abban, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni a közös utunkat.

Ugyan egy fordulóval korábban, mint nálunk, de a Fehérvárnál is edzőváltás volt, ez is érdekessé teszi a találkozót és némiképp megnehezíti a felkészülést, ilyenkor még kevésbé lehet tudni, mit várhatunk a másik csapattól. Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat bizonyítani akarja, hogy jobban kellene szerepelnie, mint ahogyan azt eddig tette.

Nem számítok könnyű meccsre, de manapság már nincs is könnyű mérkőzés. Győzni akarunk, ennek szellemében megyünk fel a pályára, s remélem, hogy a végén elégedetten jöhetünk le onnan. Szeretném, hogy ha sokat birtokolnánk a labdát a mérkőzéseinken, de nem csak azért, hogy nálunk legyen és passzolgassunk, sokkal inkább a progresszív labdabirtoklásban hiszek, játszunk támadófutballt, legyünk hatékonyak és egyúttal fegyelmezettek is, odafigyelve a stabilitásra, hiszen a biztos védekezés elengedhetetlen a sikerek elérése felé vezető úton. Több játékost is ismeretem már a keretből, ahogy a pályaedzőmnek, Damir Milanovicnak is van rálátása a magyar futballra, ami pedig a csapatot illeti, rutinos, sokat megélt játékosaink és tehetséges fiataljaink is vannak, jó körülmények között készülhetünk, előbbre kell lépnünk, a csapatnak a középmezőnyben van a helye. (honvedfc.hu)

Huszti Szabolcs (Vidi): – Végre egy teljes hetünk volt a hétvégi mérkőzésre felkészülni, elégedett voltam a hozzáállással és az edzésmunkával, egytől egyig minden játékos keményen beleállt a munkába. Nagyon remélem, hogy ezt szombaton a pályára is át tudjuk majd menteni. A Honvédnál edzőváltás volt, ilyenkor mindig nehezebb felkészülni az ellenfélre. Rájuk akarjuk erőltetni a saját játékunkat és ideje elkezdenünk gyűjteni a pontokat is. (molfehervarfc.hu)

Kecskeméti TE–Debreceni VSC (17.00)

Szabó István (KTE): – Nem könnyíti meg a helyzetünket a debreceni váltás, hiszen néhány bajnoki és egy kupameccs van csak az új edző mögött.

Érezhető, hogy egyelőre keresi a megfelelő felállást, többször is más elképzeléssel küldte pályára ennek megfelelően csapatát, ahogy én láttam. Azt az elképzelést ugyanakkor látom, hogy magasan szeretnének játszani, uralni akarják a mérkőzést, amire a játékosaik alkalmasak is. Tele vannak rutinos futballistákkal is.

Könnyebb lett volna a második fordulóban lejátszott meccsből kiindulni, de most ez a feladat, ezt kell megoldani, és dolgoztunk is rajta végig egész héten. A tiszteletet ahogy mindig, úgy most is maximálisan megadjuk ellenfelünknek. Ugyanakkor tiszteljük magunkat, a várost és a szurkolóinkat is, teljes mellbedobással fogunk futballozni, ahogy eddig is tettük. Szeretnénk pontot, pontokat itthon tartani most is. (kecskemetite.hu)

Srdjan Blagojevic (DVSC):Ismét egy kemény mérkőzés előtt állunk. A házigazdák egy kicsit másmilyen futballt játszanak, de jellemző rájuk a kőkemény védekezés, és a párharcokba is rendre belemennek. Sok magas labdarúgóval rendelkezik a Kecskemét, rájuk szintén figyelnünk kell majd a kilencven perc során. Tiszteljük természetesen a tabella 2. helyén álló együttest, amely ellen sokkal agresszívabb játékot kell produkálnunk, mint a Kisvárda ellen. A legutóbbi meccsen nem nyújtottunk jó teljesítményt, a KTE ellen már csak ezért is meg kell mutatnunk a csapat karakterét. (dvsc.hu)

Paksi FC–Vasas FC (19.30)

Balogh Balázs (Paks, középpályás): – A védekezést tekintve a múlt hétvégén jó mérkőzést játszottunk, csak egy kicsi hiba csúszott bele. Örömteli volt, hogy letámadtuk a Vidit, és egészen fenn tudtunk labdákat szerezni. Agresszívek voltunk, előrefelé védekeztünk, ezt pedig át kell mentenünk a Vasas elleni mérkőzésünkre is. Meg kell mutatnunk, mennyire harcosak tudunk lenni hazai pályán, bele kell mennünk a párharcokba, valamint maradéktalanul fel kell szednünk a második labdákat. Támadnunk kell a kaput, és elöl racionálisabb döntéseket kell hoznunk, ha ez menni fog, meglehet a győzelem. Nincs jobb annál, mikor keményen készülsz a héten, majd a hétvégén győzelmet ünnepelhetsz. Az edzéseken a jobbik arcunkat mutatjuk, mindenki alázatosan odateszi magát, és így kell majd a mérkőzésen is. (paksifc.hu)

Kondás Elemér (Vasas): – A múlt heti mérkőzés első félidejében több olyan taktikai hibát elkövettünk, amelyekből az ellenfelünk két találatot szerzett, de ezen kívül is adódott előttük gólhelyzet. Nekünk is volt lehetőségünk helyzeteket kialakítani, csak mi nem vittük végig a támadásokat. A második félidőben sokkal jobb felfogásban, ritmusosabban játszottunk, meg is szereztük a szépítő gólt. Utána is adottak voltak a helyzeteink ahhoz, hogy akár döntetlenre fölhozzuk magunkat, ha pedig megszereztük volna a második gólt időben, akkor más végkimenetele lehetett volna a találkozónak. A Paksról tudjuk, hogy kiváló csapat, nagyon jó játékosok alkotják, és legutóbb fontos pontot szereztek Fehérváron.

Megpróbáltunk a héten felkészülni belőlük és javítani azokat a saját hibáinkat, melyek előfordultak a Kecskemét elleni találkozón. Remélem, hogy ebből sokat vissza is látunk majd a pályán, mert a helyzeteket nem úgy használjuk ki, ahogy szeretnénk és vannak olyan szituációk, melyekből többet kellene kihoznunk.

A képességek megvannak a játékosokban, bízom benne, hogy ez jó megoldásokban is megnyilvánul majd a kapu előtt. Nem egyszerű Pakson játszani, de egyértelmű, hogy gyűjtögetnünk kell a pontokat és győztesen kell távoznunk. (vasasfc.hu)

Olvastad már?
A Fradi-vezér az EL-nyolcaddöntőről: "Meg kell találni, hogy miként lehet túljutni rajta" - irtózatosan kemény 11 és fél évük van ebben a sikerben
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója eddigi legnagyobb sikerének nevezte, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata csoportját megnyerve a nyolcaddöntőbe jutott az Európa Ligában.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz