Fotó: MTI

Másodjára rúghatják ki Urbánt három hónapon belül, meglepő, ki lehet az utódja - sajtóhír

Sajtóhírek szerint távozhat Csornáról Urbán Flórián, akivel nyeretlen maradt a sereghajtó - már a lehetséges utódját is megnevezték.
Nyikes Zoltán 2023. december 15., péntek 13:31
Fotó: MTI
Sajtóhírek szerint távozhat Csornáról Urbán Flórián, akivel nyeretlen maradt a sereghajtó - már a lehetséges utódját is megnevezték.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. december 15., péntek 13:31

Szeptember elején váratlanul távozott az NB II-es BVSC kispadjáról Urbán Flórián, aki azonban nem sokáig maradt munka nélkül, a hónap végén máris átvette a harmadosztály Észak-Nyugati-csoportjában szereplő Csornai SE irányítását.

Ez a kaland azonban úgy tűnik, hogy nem tartott sokáig, a Kisalföld információja szerint ugyanis két és fél hónap után Urbán távozik az NB III-as csapattól, a portál pedig azt is tudni véli, hogy utódja Horváth Rudolf lehet.

A Csornai SE hét fordulót követően, Urbán érkezésekor egy győzelemmel és hat vereséggel az utolsó helyen állt, a helyzet pedig a szókimondó szakember érkezésével sem változott, az őszi szezont követően is sereghajtó az együttes. Urbán mérlege a Csorna kispadján 2 döntetlen és 8 vereség volt.

Érdekesség, hogy az Urbán utódjaként beharangozott Horváth november végén azért távozott az NB III Dél-nyugati csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczitól, mert hamarosan édesapa lesz és szeretne több idő tölteni a családjával.

Olvastad már?
Fradi-Fiorentina: "Szalonremi, mindenkit kielégítő döntetlen, Stankovic jelesre vizsgázott fair playből" - lapszemle
Így látták az olasz és belga portálok a csütörtöki Ferencváros-Fiorentina EKL-csoportmeccsen (1-1) történteket. Lapszemle.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Tovább az összes átigazoláshoz