Válogatott: Autóbaleset miatt került ki egy játékos a keretből

Két kerettaggal kevesebbel kezdi meg a felkészülést a magyar válogatott a Fehéroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai felkészülési mérkőzésekre.
Dudás Gábor 2018. június 4., hétfő 8:43
Két kerettaggal kevesebbel kezdi meg a felkészülést a magyar válogatott a Fehéroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai felkészülési mérkőzésekre.
Szerző: Dudás Gábor 2018. június 4., hétfő 8:43

Bosnjak Predrag vasárnap este, amikor éppen a válogatott összetartására tartott Telkibe, kisebb autóbalesetet szenvedett. A Haladás játékosának nem esett komolyabb baja, mindössze a jobb térdét ütötte be erősebben, a Georges Leekens vezette szakmai stáb a játékossal közösen azonban elővigyázatosságból úgy döntött, hogy eltekint szerepeltetésétől a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni mérkőzéseken - számolt be az mlsz.hu.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen helyzet adódott, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogy Predrag Bosnjak hogyan teljesít az edzéseken, illetve adott esetben a mérkőzéseken – mondta a portálnak a szövetségi kapitány. – Mivel azonban nincs százszázalékos állapotban, ezért abban állapodtunk meg, hogy visszautazik a családjához. Ugyanakkor ha továbbra is ilyen jól teljesít, mint az utóbbi időszakban, akkor a jövőben is nyitva áll majd előtte a válogatott ajtaja.

Természetesen a játékos is csalódottan nyilatkozott a meglehetősen peches helyzetről.

Annak természetesen örülök, hogy komolyabb bajom nem esett, ugyanakkor csalódott vagyok, hogy nem tudom megmutatni magam, és nem tudom segíteni a csapatot, pedig nagyon vártam, hogy megérkezzek a válogatotthoz és elkezdjük a felkészülést. Bízom benne, hogy a jövőben lesz még alkalmam ezt bepótolni

– fogalmazott Bosnjak.

Az már korábban eldőlt, hogy az OTP Bank Liga zárófordulójában agyrázkódást szenvedő, ferencvárosi Nagy Dominik nem tud csatlakozni a kerethez, hiszen jelenleg is megfigyelés alatt tartják az Uzsoki utcai kórházban.

Kettejükön kívül szerencsére nincs más sérült a keretben, melynek tagjai vasárnap este érkeztek meg Telkibe. Hétfőn délelőtt egyéni edzés, délután pedig már hagyományos tréning szerepel a csapat programjában.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Yanbian Funde), Hegedűs János (PAFC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati), Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Kleinheisler László (Asztana FK), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Pátkai Máté (Videoton FC), Szoboszlai Dominik (FC Red Bull Salzburg), Vadócz Krisztián (Kitchee SC), Varga József (Videoton FC)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Varga Kevin (DVSC), Varga Roland (Ferencváros)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz