"Átnézett rajtam, és én is rajta"

Nemrég érkeztél haza a családoddal a Maldív-szigetekről. Sikerült feltöltődni?

– Inkább lelkileg volt nehéz ez a pár hónap, mintsem fizikálisan. A lelki feltöltődésem jó úton halad, és most már tényleg arra koncentrálok, mi fog történni velem. Készen állok új kihívásokra. Nem mondom, hogy könnyes búcsút vettem a Fürth-től, a vége nem úgy alakult, ahogy azt én vagy a klub tervezte. Nem vesztünk össze, nem is borultunk egymás karjaiba. Ilyen a labdarúgás, ezt is meg kellett tapasztalnom.

Ugorjunk vissza kicsit az időben. Sokáig stabil kezdő voltál a Fürth-ben, azonban a vállsérülésed után meglepetésre a kispadon találtad magad. Ennyire nagy volt a konkurenciaharc a kapustársaddal, Sascha Burcherttel?

– Igazából a vállsérülésem után volt egy nézeteltérésem az új edzővel. Utána már nem számított rám második számú kapusként, hanem egyenesen visszasorolt harmadiknak, és ezután már semmit sem kommunikáltam vele. Átnézett rajtam, és én is rajta, ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni.

Elvégre egy válogatott kapust, és a Fürth csapatkapitányát csakúgy nem ültetik le a kispadra. Hol tört meg a bizalom?

– Minden a januári átigazolási időszakra vezethető vissza. Decemberben beszéltem a sportigazgatóval, ahogy a menedzserem, Hrutka János is. Jeleztem, hogy az edzővel nem vagyunk egy hullámhosszon és nézeteltéréseink vannak.

Nem kifejezetten teljesítménybeli problémák voltak, ezek a személyem ellen irányultak, és ezt az edzőm soha sem mondta el nekem szemtől szembe.

Egész pontosan, mikor fogalmazódott meg benned a váltás gondolata?

– A rehabilitációm után visszatértem a klubhoz, már akkor érződött, hogy van egyfajta feszültség az edzőm és köztem, ami tulajdonképpen sosem oldódott meg. Napról napra éreztem, hogy ennek nem sok értelme van, hogy maradjak. Úgy éreztem, hogy kívülállóként mentem mindennap a pályára. Gyorsan megfogalmazódott bennem, hogy ez lesz logikusan mindkettőnknek a jó megoldás.

"Magamnak edzettem és csak a strigulákat húztam"

A svájci Young Boys-nál orvosi vizsgálaton is jártál, azonban nem jött össze a klubváltás. Mi történt valójában?

– A januári edzőtáborba úgy mentem el, hogy szeretnék eligazolni, és ekkor jött a Young Boys ajánlata, amit a klub szóban elfogadott. Részt vettem az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, pontosan azért, mert a vállam sérült volt. Alaposan kivizsgáltak, többek között Svájc leghíresebb vállspecialistája is megnézte az MR-felvételeket, és szerencsére mindent rendben talált. Visszamentünk a Young Boys székházába, megegyeztem a klubbal és utána csak arra vártunk, hogy a Fürth engedélyt adjon az egyezségre. Ám ez nem történt meg és értesítettek, hogy másnap délre edzésre kell jelentkeznem. Itt szakadt meg a fürthi történet és onnantól kezdve leginkább magamnak edzettem.

Tudtam, hogy innentől kezdve már csak a strigulákat fogom húzni nap mint nap, és várom, mikor jön el a nyár, és jár le a szerződésem.

Hogyan viselted a mellőzöttséget?

– Pályafutásom során senkivel nem volt problémám és nézeteltérésem sem. Ha az aktuális edző azt mondta nekem, az év kapusának, hogy mással képzeli el a kezdőt, elfogadtam a döntését. Olyan nagynevű trénerekkel dolgozhattam együtt, mint a Barcelonát irányító Ernesto Valverde vagy a Monaco edzője, Leonardo Jardim, akiktől rengeteget tanultam. Talán abban a szerencsés helyzetben voltam a mellőzöttségem idején, hogy amikor véget ért az edzés, akkor hazamentem és otthon a családom – a feleségem és a kislányom - várt, akik mindig mosolyt csaltak az arcomra. A mellőzöttségnek is megvolt az előnye, hiszen ebből a jövőmre is tudtam meríteni és a személyiségemet tovább tudtam építeni.

Mindezek tudatában, hogy nézett ki egy átlagos munkanapod?

– Önmotivációs gyakorlatokat végeztem, hogy ne romboljam és építsem le magamat a jövőre nézve. Szorgalmasan és sokat dolgoztam egyénileg azért, hogy szinten tartsam magam mind mentálisan, mind fizikálisan.

Volt olyan pillanat, amikor visszahúzott a szíved a társakhoz?

– Természetesen. Nem egyszer volt, hogy visszakéredzkedtem a második csapatba védeni, azt legalább megengedték. Az akkori edző megdicsért a hozzáállásom miatt és nem győzte megköszönni, hogy segítettem nekik, mivel abban az időben fontos meccseket játszottak a bentmaradást illetően. Ezek kisebb részsikerek voltak számomra, de ezekből is tanultam és igyekeztem kivenni a részem az adódó lehetőségekből.

Felmerült benned, hogy adsz ennek az egésznek egy utolsó utáni esélyt és valahogy megpróbálod magad beverekedni az első csapat kezdőjébe?

– Ha azt mondják, gyere védj, akkor ott lettem volna. Persze, szakmailag azt a helyzetet nem lehet megmagyarázni, ha valaki az előző szezont végig védi, majd a sérülése után hirtelen csak harmadik számú kapusként számítanak rá.

Ha elkezdtem volna duzzogni, azzal semmire sem mentem volna. Egyrészt magamnak edzettem, másrészt azért, hogy szükség esetén bevethető állapotban legyek és segíteni tudjak a csapaton.

A fizetésemet megkaptam, a németek nagy előnye, hogy ezen a téren nincs probléma még ilyen helyzetben sem. A meccsprémiumtól elestem, de ez legyen a legkevesebb baj.

"Megtört a bizalom"

Úgy érzed, hogy nem kaptad meg az egészséges bizalmat?

– Így van. Már az előző nyáron is megrendült a bizalmam a klub felé, hiszen már akkor is volt pár érdeklődő, konkrét ajánlattal. Csapatnevet nem szeretnék mondani, mindenesetre komoly összeget adtak volna értem, ami reális ár lett volna. A klub a dupláját kérte értem, ami így utólag visszagondolva, nem volt helyénvaló.

Az első évemben Stefan Ruthenbecktől kezdve, egészen Radoki János menesztéséig töretlen volt a bizalom irántam. Utóbbi nevezett ki csapatkapitánynak, ami nagyon tetszett, hiszen óriási dolognak számít, ha magyarként Németországban lehetsz a csapat vezére. Pláne, hogy egy év után kaptam meg a karszalagot, ami óriási elismerés és visszacsatolás volt, hogy jól végeztem a munkámat, és valamit letettem az asztalra.

Aztán sajnos menesztették Jánost és nem sokkal később az addigi sportigazgatót, Ramazan Yildirimet is, aki a klubhoz vitt. Sajnálatos módon nem kezdtük jól az új szezont, ahogy mondani szokás, új szelek fújtak, amivel - valljuk be - nem jártam jól.

Milyen visszhangja volt annak a kijelentésednek, miszerint magyarként tényleg könnyen félreteszik az embert?

– Németországban a magyar játékosokra munkamorál szempontjából sosem volt panasz. Viszont természetes dolog, hogy külföldiként többet kell mutatnunk, mint egy helyinek. A németek elismerik a magyarok munkáját, megbecsülik és pontosan ezért is jöttem el két éve a Getaféból, mert én is így gondoltam. Azonban változtak az idők és ez az utóbbi hónapokban kicsit átalakult bennem a történtek ismeretében.

Sajnos a magyar játékosok nincsenek előtérben a piacon, sőt, a háttérben vannak, és ez jó lenne, ha a közeljövőben megváltozna, ami a válogatott szempontjából előrelépés lenne. A klub és szurkolók szemében egyébként pozitív volt a megítélésünk Pintér Ádámmal. A fürthi drukkerek büszkék arra, hogy olyan játékosok alkotják a keretet, akik kisebb országok válogatottjában is játszanak. Az akkori elnök és a menedzser, Stefan Ruthenbeck, majd Radoki János is bízott bennem, ahogy Ádámban is. A mostani nyári szemléletváltás miatt az idényünk teljesen elúszott. Ha a tavalyi mag megmaradt volna, akkor nagyobb meglepetést is tudtunk volna okozni.

Esetleg egy feljutást is?

– Ezt azért erős lenne kijelenteni, de az élmezőnyben végezhettünk volna. Olyan karakterek alkották az akkori keretet, akik meccseket tudtak eldönteni és ez a mostaniból hiányzik. Rengeteg játékos érkezett kiesőcsapatokból, mellette fiatalokat igazoltak, ami teljesen átvariálta az egész szezonunkat. Két évvel ezelőtt, amikor a Fürth-höz kerültem, kikértem Stieber Zoli és Korcsmár Zsolti véleményét a csapatról, mindketten mondták, hogy nincs olyan együttes, amelyik ennyire szeretné játszani a focit, mint a Fürth. Állításukat igazolta Stefan Ruthenbeck és Radoki János elképzelése is, ám a mostani edzővel, Damir Buriccsal ez nincs meg. Az év közben érkező új sportigazgató elképzeléseinek megfelelően nagyon defenzív, egy-nullra játszó csapat lettünk. Most nyáron nyolc meghatározó játékos ment el, köztük akadt olyan is, aki nem hosszabbította meg a szerződését.

"A második szezonom második fele a túlélésről szólt"

Sokak szemében tanulságos, ami veled történt. Összességében hogyan értékeled a két évet, amit Németországban töltöttél?

– Kettős érzések vannak bennem. Azt gondolom, az első évem után óriási lehetőségem lett volna arra, hogy olyan szintre kerüljek, ami igazából a tervem is volt, ám sajnos meghiúsult. A második szezonom második féléve leginkább már a túlélésről szólt. A célom az volt, hogy nyárra olyan állapotba kerüljek mentálisan, hogy új impulzusokkal, új klubban a régi formámat visszanyerve újra bizonyítani tudjam, nem felejtettem el védeni.

Magamban átrágtam a történteket, és ezzel már nem szeretnék foglalkozni. Volt elég időm rágódni, de ha minden nap ezzel ostoroznám magam, akkor nem lennék előrébb.

Mit tanultál Németországban?

– A német másodosztály kapus szemszögből egy komplex bajnokság, hiszen a lábjátékban, a beadásoknál, a hosszú labdáknál és az átlövéseknél mindig résen kell lenni.

Összehasonlítva a magyar élvonalat és a német másodosztályt, mi az alapvető különbség a két liga között? 

– Több mint tíz éve vagyok profi és úgy látom, itthon sok minden változott jó irányba. A stadionok színvonalában az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Követtem a Ferencváros és a Videoton meccseit, és azt gondolom, hogy a szezonban sok olyan mérkőzés volt, ami felülmúlta a mieinket. Kiemelném a Ferencvárost, akik félelmetes hangulatot tudtak teremteni úgy, hogy már az ultráik is visszatérhettek a stadionba. Érezhető, hogy a körítés más lett. A német másodosztály kicsit kiszámíthatatlan, főleg ebben az évben nem volt egyetlen kiemelkedő csapat sem. Vannak olyan gárdák, akik élvezettel játsszák a focit és próbálnak sok labdabirtoklással, kispasszokkal játszani, valamint van olyan három-négy klasszikus együttes, amelyek a labdákat ívelik előre. Ami viszont jellemző a ligára, az az iram. A másodosztályban ugyanaz a sebesség megvan, mint a Bundesliga I-ben, ám ez a hatalmas iram olykor ezen a szinten a játék rovására megy. Fontos az is, hogyan rajtol egy csapat, ami döntően befolyásolhatja az egész szezont.

Sajtóhírek szerint vannak kérőid is, főként Dániáról és Ciprusról hallani. Szíved szerint merrefelé vennéd az irányt?

– Napi kapcsolatban vagyok a menedzseremmel, folyamatosan egyeztetünk. Vannak érdeklődők és ajánlatok is. Nem fogom megcáfolni, valóban volt megkeresés ebből a két országból, de egyelőre a családommal szeretném átgondolni a folytatást. A nyaralásunk során minimálisan foglalkoztunk vele, és mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy átértékelődtek bennünk a prioritások.

Milyen szinten folytatnád?

– A célom, hogy minél magasabban jegyzett bajnokságban védjek, azonban a hangsúly azon van, hogy szeretnék játszani. Aztán meglátjuk, hogy mit hoz az élet, leghamarabb a hétvégére pont kerülhet az ügyem végére.

Puhatolóznak a csapatok, de dacára annak, hogy ingyen igazolható vagyok, kisebb hátrányom, hogy sérült és epizódszereplő voltam, ami a kérők felé nem mutat jól.

Szerencsére fizikálisan rendben vagyok, és testileg-lelkileg motiváltnak érzem magam. Ez a félév jó volt arra, hogy átértékeljem a dolgokat. Engem senki se írjon le! Elég képlékeny még a jövőm, vannak lehetőségek, hamarosan dönteni fogok.

Magyarország szóba jöhet, mint lehetséges opció, vagy még korai lenne a hazatérés?

– Az embernek megvannak a vágyai és nekem is vannak elképzeléseim. Aztán majd a realitás eldönti, hogy mennyire találkoznak ezek az én gondolataimmal. Tisztán látom a lehetőségeket, mert úgy gondolom, hogy ennél voltam már magasabban is azon a bizonyos polcon. Voltak olyan időszakok, amikor az aktuális klubom kereshetett volna rajtam, de ilyen az élet. Majd a sors eldönti, milyen irányt szán nekem.

Remélem, hogy az elkövetkezendő napokban egy jó irányt találok meg a folytatást illetően.

Magyarországnál maradva, milyen viszont ápoltál Bernd Storckkal? Milyen edzőnek tartod?

– Eléggé munkamániás ember. Még az Olimpiakoszból ismertem, hiszen két évig volt utánpótlás igazgató. A mindennapi életben a válogatottnál tapasztaltam meg a valódi énjét. Közvetlen, nyíltan elmondja a véleményét, őszinte edzőnek ismertem meg, ami elég ritka. Szerettem vele dolgozni, jó meglátásai vannak a labdarúgásról, illetve pozitív szemléletű személyiség. Mindig a jót próbálja kiemelni és ezt a mentalitást próbálja elültetni a játékosokban. Szeretett dolgozni a válogatottnál, igazán elhivatott a munkája iránt. Úgy gondolom, ez a válogatottra is igaz volt, azonban egyszerre túl sok mindent tartott kézben és ez lett a veszte.

Hasonló helyzetben volt a Diósgyőr edzője, Bódog Tamás is…

– Pontosan. Ezt láthattuk most legutóbb a Diósgyőrnél. Sajnos néha akaratlanul túlvállalja magát az ember, akkor nem jól sülnek el dolgok. Tamásnak megvannak az edzői kvalitásai és úgy gondolom, többet érdemelt volna. Végül ő is őszintén belátta, hogy sokszor szétszakadt a munkában, és ez sajnos sokszor a visszájára fordítja a dolgokat, mintsem előtérbe helyezi azt.

Milyen a németeknek a megítélésük Bódogról?

– Bódog Tamás, Lőw Zsolt és Hajnal Tomi abszolút elismert játékosok voltak Németországban. Bódog több olyan helyen volt segédedző, ahol elismerték a munkáját, nemcsak itt Németországban, de Dániában, a Bröndbynél is. Több szakmabeli elismerően nyilatkozott róla. Személy szerint szurkolok neki, hogy sikeresen átlendüljön ezen a diósgyőri fejezeten és előbb-utóbb ki fog jönni, hogy a magyar labdarúgásnak szüksége van az olyan szakemberekre, mint ő.

"Cél az újbóli válogatottság"

Ha választani kellene, a válogatottságot vagy a klubcsapatot helyeznéd előtérbe?

– Aki valamikor az életében volt már egyszer válogatott, az sosem tesz le arról, hogy ismét az legyen. Reálisan nézve a dolgokat Gulácsi Peti olyan szinten véd, hogy őt nagyon nehéz lenne kirobbantani a kezdőből, de ettől függetlenül nem lehetetlen.

Mindig örömmel utaztam haza a válogatotthoz és ezt akkor is bizonyítottam, amikor kerettag voltam. Elszántan, lelkesen végzem a dolgom és ez továbbra is jellemezni fog a címeres mezben.

Jelen állás szerint csak úgy juthatok el a válogatottba, ha stabilan játszok egy csapatban és olyan kirívó teljesítménnyel rukkolok elő hétről hétre, amivel felfigyelhetnek rám.

Georges Leekens a napokban kihirdette a keretét a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni felkészülési meccsekre, amiből kimaradtál. Beszéltél már az új kapitánnyal?

– Személyesen még nem, de sok olyan játékos van, akivel gyerekkorunk óta együtt játszunk válogatott szinten vagy ellenfélként. Valamennyi rálátásom van a dolgokra, a kapusedző, Holger Gehrke például maradt, vele is jó kapcsolatot ápolok és rendszerint szoktunk beszélni. Nem távolodtam el a válogatott mindennapjaitól, kívülállóként nézem, de remélem ez a jövőben változni fog.

Végezetül: kapus szemszögből mi a véleményed a BL-döntőben hibázó Loris Kariusról? Hogyan birkózhat meg a ránehezedő nyomással?

– A legjobb, amit tehet, hogy felkeres egy jó sportpszichológust (nevet). Persze kapusként tudjuk, hogy ilyen hibák sajnos benne vannak a fociban. A labdarúgás legszentebb meccsén vétett óriási hibát, ami sajnos bizonyos esetekben egy karrierbe is kerülhet. Azonban van egy másik reggel, és következő meccs. Fájó érzés volt látni rajta azt a keserűséget, amit átélt a kilencven perc alatt.

Kérdés, hogy a Liverpoolnak milyen lesz ezután a bizalma feléje. Ha ez töretlen marad, akkor csak rajta múlik, hogy áll fel ebből a helyzetből és ha ezt sikeresen feldolgozza, akkor lehet igazán nagy kapus.

LENKÓ PATRIK