Rossi elárulta: Szalai Ádám holnap klubot vált – korábbi BEK-győztes lehet az egyik kérője

Marco Rossi elmondása szerint eldőlt, hogy Szalai Ádám öt év után elhagyja a Hoffenheim csapatát, kedden be is jelentik, hová igazol a 31 éves csatár.
Dudás Gábor 2019. augusztus 26., hétfő 16:00
Marco Rossi elmondása szerint eldőlt, hogy Szalai Ádám öt év után elhagyja a Hoffenheim csapatát, kedden be is jelentik, hová igazol a 31 éves csatár.
Szerző: Dudás Gábor 2019. augusztus 26., hétfő 16:00

A magyar válogatott Montenegró és Szlovákia elleni keretét kihirdető Marco Rossi szövetségi kapitány fontos kijelentést tett Szalai Ádám kapcsán, amikor arról kérdezték, hogy a nemzeti csapat kezdőcsatára és egyik vezéregyénisége alig játszik klubjában, a német Hoffenheimben.

Ádám pont most vált csapatot, holnap lesz hivatalos, melyik együttesnél folytatja.

Azonban sokat játszott az előző hetekben, felkészülési mérkőzéseken és kupameccsen is lehetőséget kapott. Aztán sajnos az első bajnokin csak a kispadon kapott helyet, majd a lelátóra került. A magyar nemzeti válogatottban vitathatatlanul létfontosságú ember, mindenképpen szerepeltetni fogom –tette hozzá a kapitány.

Irány Hollandia?

Mint arról az elmúlt hetekben többször beszámoltunk, Szalai elégedetlen a helyzetével német csapatánál, szeretne több lehetőséghez jutni, ezért nem zárta ki a távozása lehetőségét sem.

Korábban a török Trabzonspor és Besiktas érdeklődéséről lehetett hallani a támadó kapcsán, a legfrissebb hollandiai sajtóhírek pedig arról szólnak, hogy az egykori BEK- és UEFA Kupa-győztes Feyenoord is élénken érdeklődik Szalai iránt, az "InsideFeyenoord‏" nevű portál szerint a rutinos magyar támadó az egyik legfőbb kiszemeltje a Jaap Stam által vezetett rotterdami stábnak.

Olvastad már?
Válogatott: "Életbevágóan fontos a szlovákok elleni meccs" – Rossi látta Sigér hibáit, de...
Marco Rossi a hétfő délutáni sajtótájékoztatón kitért arra, mekkora esélyét látja Nagy Ádám játékának, beszélt a Fradi-újonc, Sigér Dávid behívásáról és azt is elárulta, mely csapatok rajtját tartja meglepetésnek az NB I-ben.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Spanyol és brit sajtóhírek szerint a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt a Real Madrid és a Manchester City is élénken érdeklődik, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt az Anfielden.
Újpest
Duarte kell a románoknak
Romániában továbbra is napirenden van André Duarte átigazolása, az FCSB ugyanis figyelemmel kíséri az Újpestből kikerült portugál védő helyzetét. (gsp.ro)
Budafok
Hivatalos: Mészöly távozik
Megerősítve a Csakfoci értesülése: a Budafok bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztensedző szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz