Fotó: Sas Gábor

NL: Megvan, melyik sztárellenfelet fogadja zárt kapuk mögött a magyar válogatott - íme, a pontos program

Az angolok ellen kezdi meg a Nemzetek Ligáját júniusban a magyar válogatott, amely egy korábbi büntetés miatt ezen a meccsen játszik majd zárt kapuk mögött.
Nyikes Zoltán 2021. december 17., péntek 10:30
Fotó: Sas Gábor
Az angolok ellen kezdi meg a Nemzetek Ligáját júniusban a magyar válogatott, amely egy korábbi büntetés miatt ezen a meccsen játszik majd zárt kapuk mögött.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. december 17., péntek 10:30

Mint ismert, a csütörtöki sorsoláson a mieink a 3. csoportba kerültek, ahová a harmadik kalapból Angliát, a második kalapból Németországot, az első kalapból pedig az Eb-címvédő Olaszországot sorsolták ki. Az A divízió négy csoportgyőztese jut a 2023 júniusában megrendezésre kerülő döntőbe, míg a csoportok negyedik helyezettjei kiesnek a B divízióba.

A Nemzetek Ligája első négy játéknapját közvetlenül egymás után, június 2-14. között rendezik meg, az ötödik és a hatodik játéknap mérkőzéseit szeptember 22-27. között játsszák le.

Az UEFA elkészítette a halálcsoportunk pontos menetrendjét, amiből kiderül, hogy az első fordulóban az angolok ellen mérkőzik meg Marco Rossi csapata a Puskás Arénában.

Mint ismert, az európai szövetség előbb három zártkapus találkozóra büntette a magyarokat "az Eb budapesti mérkőzésein az ellenőrök által tapasztalt nézőtéri diszkriminatív megnyilvánulások" miatt, majd ezt a későbbiekben két találkozóra csökkentették - a második szankciót két évre felfüggesztve -, így Anglia ellen nem mehetnek majd be szurkolók a stadionba.

A magyar válogatott NL-mérkőzései:

06.04., 18.00
Magyarország-Anglia

06.07., 20.45
Olaszország-Magyarország

06.11., 20.45
Magyarország-Németország

06.14., 20.45
Anglia-Magyarország

09.23., 20.45
Németország-Magyarország

09.26., 20.45
Magyarország-Olaszország

Olvastad már?
"Ismét mi vagyunk a leggyengébbek, de akkor sem adtuk fel, most sem fogjuk" - Rossi reakciója a mieink NL-csoportjára
Így értékelte Marco Rossi a csütörtöki Nemzetek Ligája-sorsolást.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Edzője elég egyértelműen beszélt Szalai Attila valószínűsíthető sorsáról a török Kasimpasa együttesénél.
Rapid Wien
Kapós az NB I-ben is a védő
A Rapid Wien magyar származású, de osztrák állampolgárságú 21 éves védőjét, (interjú vele itt!), Dominic Vinczét több magyar élvonalbeli klub és Championship-csapatok is vinnék. (Rudy Galetti)
Ferencváros
Tokmac klubot váltott
A Ferencváros történelmében legtöbb gólt szerző légiós, Tokmac Nguen a szaúdi Al-Okhdood Clubhoz szerződött. Az átigazolás ingyen jött létre, miután Tokmac szerződése lejárt a svéd Djurgardennél. (ulloi129.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz