MLSZ: Nagyot rúgtak az Andorrán leégő csapatba - "Válogatottnak sem nevezhető"

Berzi Sándor szerint a magyar futballban a fejlődés látható és mérhető, de természetesen a közvéleményt elsősorban a felnőtt válogatott szereplése érdekli igazán.
Budai László 2017. november 24., péntek 17:54
Berzi Sándor szerint a magyar futballban a fejlődés látható és mérhető, de természetesen a közvéleményt elsősorban a felnőtt válogatott szereplése érdekli igazán.
Szerző: Budai László 2017. november 24., péntek 17:54
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke, Berzi Sándor ezt pénteken, a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen tartott beszédében hangsúlyozta.

A sportvezető a nemzeti csapatról szólva elmondta, az együttes a tavalyi nagy sikert követően nem tudta hozni azokat az eredményeket, de legfőképpen azt a játékot és teljesítményt, amelyet az elmúlt két évben. Hozzátette, nagy hiba volt az andorrai vereség, amelyen egy

válogatottnak nem nevezhető

csapattal állt fel Bernd Storck szövetségi kapitány, ebből a kudarcból pedig nehéz volt talpra állni.

„Storck úr remek munkát végzett, de ilyen az edzői sors” – jegyezte meg Berzi Sándor a német szakemberről, akinek utódja, a belga Georges Leekens is részt vett az ünnepségen.

Az elmúlt év pozitívumai között Berzi Sándor kiemelte az utánpótláscsapatok szereplését, az U21-esek jól indultak az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, míg az U19-es és az U17-esek is elérték az elitkört, utóbbiak a végső kontinensviadalon szerepeltek. Kiemelte, a társasági adókedvezménynek (TAO) is köszönhetően folyamatosan épülnek a pályák, emellett újabb stadionok készülnek vagy készültek el, továbbá egyre többen futballoznak.

A Magyar Labdarúgás Napját az MLSZ minden évben november 25-én, az 1953-ban ezen a napon rendezett londoni magyar-angol mérkőzés évfordulóján rendezi. Az Aranycsapat 6-3-ra győzött a Wembley Stadionban. Idén a hétvége miatt hozták egy nappal korábbra az ünnepséget, amelyen a hazai futball, a szakma korábbi és jelenlegi meghatározó alakjai is találkoznak egymással.
(mti)

Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.
Tovább az összes átigazoláshoz