Fotó: mlsz.hu

Magyar válogatott: "Rossi neves klubnak lehet az edzője" - állítja a Serie A-csapat szakembere

Már Olaszországban is egyre sűrűbben beszélnek a mieink szövetségi kapitányáról. Ezt a Cagliari játékosmegfigyelője is megerősítette, aki szerint Rossinak minden esélye megvan ahhoz, hogy egy jegyzett egyesület kispadjára ülhessen majd le.
Budai László 2024. január 6., szombat 9:25
Fotó: mlsz.hu
Már Olaszországban is egyre sűrűbben beszélnek a mieink szövetségi kapitányáról. Ezt a Cagliari játékosmegfigyelője is megerősítette, aki szerint Rossinak minden esélye megvan ahhoz, hogy egy jegyzett egyesület kispadjára ülhessen majd le.
Szerző: Budai László 2024. január 6., szombat 9:25

Igen kapós lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi, aki a napokban árulta el, hogy három héttel ezelőtt visszautasított egy találkozót egy meg nem nevezett Premier League-csapattal, de már a Bundesligára is mondott nemet. A Serie A-ban szereplő Cagliari jelenlegi játékosmegfigyelője, Riccardo Guffanti korábban, még karrierje kezdetén dolgozott együtt a már olasz-magyar szakemberrel, és most úgy látja, Rossi olyan szintre jutott, hogy az MLSZ-szel kötött, 2025 végéig szóló szerződése után egy európai topcsapatnál helyezkedhet el.

- Ami nagyon meglep, hogy neves olasz klubok nem még keresik Rossit! Olaszországban hamarabb kellett volna észrevenni, hogy milyen edző. Rossi is sokszor nyilatkozta itt Magyarországon, hogy kezdetben milyen nehézségekkel találkozott. Sajnálattal kell mondanom, hogy az olasz sportközeg nem megfelelően ítél meg játékosokat, és sajnos ez vonatkozik az őket irányító edzőkre is - mondta Guffanti az atv.hu-nak adott interjújában.


Guffanti 2018 óta erősíti a Cagliarit, korábban hét évig dolgozott az Udinesénél, de rövid idieig a Milannál is megfordult.

- Az, hogy kontraktusa végéig akar maradni, jól mutatja, amiről korábban beszéltem, hogy amellett, hogy remek edző, egy komoly ember is, aki megtartja az adott szavát. Karrierjének nehéz időszakában lett szövetségi kapitány, kapott egy lehetőséget és ő élt is vele. Magyarország hálás neki, de ő is hálás Magyarországnak.

Azt hiszem, hogy szerződése lejárta után egy neves klubnak lehet az edzője. Azt még nem tudom megmondani, hogy melyiknek, de most szerintem minden esélye megvan annak, hogy egy jegyzett egyesület kispadjára ülhessen le. Természetesen ezt majd ő dönti el, hogy így lesz-e.

Guffanti azt is elmondta, hogy az elmúlt időszak sikerei után milyen sűrűn kerül szóba Rossi neve Olaszországban.

- Nagyon sokszor! Főleg ilyenkor, amikor valakiből távol a hazájától jön ki az a minőség, amit képvisel. Ilyenkor jön a megdöbbenés és elkezdenek egyre többet beszélni az emberről. Az újságírók sokat írtak Rossiról az elmúlt két évben, de főleg az elmúlt évben, amit nagyon meg is érdemel.

A teljes interjút itt olvashatod el

Olvastad már?
Marco Rossi három hete visszautasított egy Premier League-csapatot: "Az Eb előtt nem helyes elhagyni egy válogatottat"
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy három héttel ezelőtt visszautasított egy találkozót egy Premier League-csapattal, de egy Bundesliga-lehetőségre is nemet mondott.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz