Fotó: HSV

Magyar származású edző kerülhet a PL-be vágyó csapat élére

A legutóbb a Hamburgot irányító Tim Waltert nevezhetik ki a Championshipben szereplő Hull Citynél.
Budai László 2024. május 9., csütörtök 10:30
Fotó: HSV
A legutóbb a Hamburgot irányító Tim Waltert nevezhetik ki a Championshipben szereplő Hull Citynél.
Szerző: Budai László 2024. május 9., csütörtök 10:30

A The Telegraph értesülései szerint az angol másodosztályban ragadt Hull City a magyar származású Tim Walter irányításával harcolná ki a Premier League-be való feljutást a következő szezonban.

Walter annak a Liam Roseniornak a helyét veheti át, akit a klub tulajdonosa, a török Acun Ilicali nagy megdöbbenésre kirúgott. Rosenior feltámasztotta a Hullt, amellyel sokáig feljutási osztályozót jelentő helyen álltak, de az utolsó fordulóban lemaradtak a hatodik pozícióról, ezután kellett mennie a trénernek.

Az egyik jelölt tehát biztosan Walter, igaz, Angliában kételkednek abban, hogy valóban a 48 éves szakember-e a megoldás. Az edző legutóbb a Németh Andrást is foglalkoztató német másodosztályú Hamburg együttesét irányította, amelytől február közepén menesztették, miután a harmadik helyre csúsztak a tabellán, és veszélyben érezték a Bundesligába való feljutást.

Olvastad már?
Eb 2024: Rangsorolták a válogatottak szövetségi kapitányait - Rossi TOP10-es, simán megelőzte Rebrovot és Koemant is
A mieinket irányító Marco Rossi igen előkelő helyen végzett a FourFourTwo listáján.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kleinheisler aláírt
Azok után, hogy tavaly nyáron elhagyta az osztrák Grazer AK-t, Kleinheisler Lászlónak újra van csapata - a Csíkszereda jelentette be a megszerzését.
ZTE
Borges és Bakti is távozhat
A ZTE az egyik külföldi kérővel megegyezhetett Diego Borges eladásáról. Míg Bakti Balázs a szlovén másodosztályú Naftában folytathatja. (NSO)
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Tovább az összes átigazoláshoz