MK: A tavalyi elődöntős kiejtette az NB I meglepetéscsapatát

NB II-es csapat búcsúztatta az élvonalbeli Kecskemétet a Magyar Kupától.
Dudás Gábor 2022. október 18., kedd 18:52
NB II-es csapat búcsúztatta az élvonalbeli Kecskemétet a Magyar Kupától.
Szerző: Dudás Gábor 2022. október 18., kedd 18:52

Tartalékos összeállításban, de szigorúan csak kecskeméti szurkolók előtt lépett pályára Győrben az OTP Bank Ligában remekül szereplő KTE. Az ETO korábbi zártkapus MLSZ-büntetése most lépett ugyanis életbe, emiatt csak vendégdrukkerek léphettek be ezúttal csak a zöld-fehérek otthonába.

A szurkolók hiánya nem igazán hatott azonban az ETO-ra, amely bátran és olykor veszélyesen is futballozott, miközben az NB I-es gárda jobbára meddő mezőnyfölényben futballozott.

A hazaiak lelkesedése aztán egy szép gólban csúcsosodott ki a 39. percben: egy bedobás után Kiss Bence vette át a labdát, aztán a 16-oson belül két jó cselt bemutatva, nyolc méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a felső lécről vágódott a hálóba (1-0).

A félidőben Szabó István cserékkel igyekezett felrázni csapatát, négy(!) új játékos is a pályára érkezett, és úgy tűnt, hogy rá is kapcsolt a Kecskemét. Nagy Krisztián vezetésével helyzetek is kialakultak a győri kapunál, sőt, a középpályás be is talált a 68. percben, de lesről.

Az ETO közben kis hibaszázalékkal védekezett és próbált kontrázni is, de nem igazán volt már gólszerzési lehetősége a második játékrészben. A kivételt Bacsa lövése és Varga védése jelentette a 93. percben.

Végül maradt az 1-0, így komoly meglepetés született Győrben, ahol a házigazda ETO jutott a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.

MOL Magyar Kupa, a 4. forduló (a 16 közé jutásért), kedd:

ETO FC Győr (NB II) - Kecskemét 1-0 (Kiss Be. 39.)

ETO: Fadgyas - Fodor, Csinger, Szujó, Kiss Ba. (Kovács K., 70.) - Vincze, Vitális, Kiss Be., Toma - Borsos (Bacsa, 54.), Lacza (Kovács I., 70.)

KTE: Varga Á. - Sági, Ryashko, Szabó A. (Szalai, 46.), Vágó (Belényesi, 46.), Buna - Grünvald, Gréczi (Szuhodovszki, 46.), Bodor (Nagy K., 46.) - Djuranovic (Tóth, 76.), Szabó L.

Korábban:

Nyíregyháza (NB II) - Vasas FC 1-2

Olvastad már?
Az NB II-es klubok összefogtak és az MLSZ-hez fordultak az energiaválság miatt
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségéhez fordul az NB II-es bizottság, amely a meccsek délutáni, legfeljebb 15 órás kezdését, valamint a vb alatt a szombati játéknapok lehetőségét kéri.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz