Fotó: molfehervarfc.hu

Boris: "Nehéz megszólalni, nem igazán találom a szavakat", az ETO edzője: "Jól éreztem magam a pálya szélén" - MK-értékelések

Csütörtök este az ETO FC Győr 2-1-re verte a MOL Fehérvár FC-t a Magyar Kupa negyeddöntőjében - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Nyikes Zoltán 2022. március 4., péntek 8:43
Fotó: molfehervarfc.hu
Csütörtök este az ETO FC Győr 2-1-re verte a MOL Fehérvár FC-t a Magyar Kupa negyeddöntőjében - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. március 4., péntek 8:43

ETO FC Győr–MOL Fehérvár FC 2-1

A mérkőzésről itt olvashatsz bővebben!

Klausz László (ETO): – Jól éreztem magam a pálya szélén és nemcsak az eredmény miatt, hanem mert láttam azt a játékosoknál, amit a mérkőzés előtt elterveztünk. Egy jó hangulatú találkozó volt, végre voltak szurkolók. Volt egy pár napunk, elég sokat beszélgettünk a mentális dolgokról, hogy hogyan kell készülni és egyik napról a másikra megváltoztatni a gondolkodásunkat, úgy néz ki, ez sikerült. Minden játékosnak ugyanúgy megvan a lehetősége a bajnokságban is, ha így fogunk játszani és mentálisan is így megyünk ki a pályára - annak ellenére is, hogy nagyon rövid idő van hátra a Diósgyőr elleni mérkőzésig - akkor megnyerhetjük azt a meccset is. (M4 Sport)

Michael Boris (Vidi): – Nehéz megszólalni, nem igazán találom a szavakat. A mérkőzés elején nagyon beszorítottuk az ETO-t, a játékunkat tudtuk játszani. Tudtuk, hogy nehéz lesz megszerezni az első gólt, de közvetlenül a szünet előtt előnyhöz jutottunk. A második játékrész első 15 perce is nagyon jól ment, tartottuk a labdát, támadásaink voltak, sőt közvetlenül az egyenlítés előtt volt egy nagy helyzetünk, az kimaradt. Sokszor centimétereken múlik. Az egyenlítő gólt megelőző szabálytalanság előtt lett volna lehetőség elrúgni a labdát. Aztán jött a piros lap és a tizenegyes... ilyen a foci. Az ETO kapusa hatalmas bravúrt mutatott be és Ivan Petrjaknak is volt még egy nagy helyzete, aztán ahogy visszaestünk és visszaálltunk a játékban, nem tartottuk fenn ugyanazt az agresszivitást és energiát, ez lett belőle. Nem tudtam még megnézni a visszajátszásokat a kiállításnál, az élőben látottak alapján nehéz lenne megítélni, hogy pontosan mi is történt, de ez mindegy is, benne vagy a fociban, 10 emberrel is ki kellett volna húzni a végéig, a hosszabbításig minimum el kellett volna menni, ez nem magyarázat, hogy kiállítottak egy játékost. Beszélgetnünk kell sokat és keményen dolgozni. Ahogy a Paks ellen, most is a rendes játékidő hosszabbításában kaptuk a vereséget jelentő gólt, meg kell mindenkinek érteni, hogy a lefújásig tart a meccs.

Olvastad már?
Összejöhet a Fradi-Újpest a Magyar Kupa döntőjében - íme a párosítások
ETO-Fradi és Paks-Újpest mérkőzéseket rendeznek a Magyar Kupa elődöntőjében.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz