Fotó: fanatik.com.tr

Régi ismerős tért vissza, megvan Szalai Attiláék új vezetőedzője - hivatalos

Szerda délben nevezték még a december végén menesztett Vítor Pereira utódját a Fenerbahcénál.
Nyikes Zoltán 2022. január 12., szerda 13:06
Fotó: fanatik.com.tr
Szerda délben nevezték még a december végén menesztett Vítor Pereira utódját a Fenerbahcénál.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. január 12., szerda 13:06

Mint ismert, december 20-án távozott a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce vezetőedzői posztjáról Vítor Pereira, így az elmúlt három bajnokin és egy kupamérkőzésen ideiglenes jelleggel Zeki Göle irányította az isztambuliakat.

Az új vezetőedző kinevezésére végül szerda délig kellett várni, ekkor ugyanis a Fenerbahce

a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Ismail Kartal lett Vítor Pereira végleges utódja.

A 60 éves szakember nem ismeretlen a szurkolók számára, hiszen játékos-pályafutása során tíz éven keresztül játszott a Fenerben, majd asszisztensedzőként négy, vezetőedzőként pedig egy évet tevékenykedett a sárga-kékek élén.

Kartal a 2014/15-ös idényben Török Szuperkupát nyert a Fenerbahce trénereként, majd dolgozott az Eskisehirspor, a Gazitantepspor, az Ankaragücü, a Rizespor, a Konyaspor és az Erzurumspor együtteseinél is.

Olvastad már?
Állítják: Szabics korábbi csapatából érkezhet a Vidi első téli szerzeménye - sajtóhír
Egybehangzó osztrák sajtóhírek szerint Peter Zulj kölcsönben a MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását.
Elolvasom
Átigazolások
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Magyar foci
Doll kispadra vágyik
A Magyarországon élő Thomas Doll alig várja, hogy új csapata legyen. Azt is elárulta, egy osztrák klubbal nemrégiben kapcsolatban állt.
Tovább az összes átigazoláshoz