Az olasz Calciomercato szerint a Serie B-ben szereplő Pisa hamarosan bejelentheti egy külföldi válogatott középpályás érkezését, a kiszemelt pedig nem más, mint az angol másodosztályú Bristol City magyar játékosa, Nagy Ádám.
A csakfoci.hu megkeresésére az 51-szeres magyar válogatott és kétszeres Eb-résztvevő Nagy Ádámot képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonosa, Kövesdi Viktor megerősítette, hogy a 26 éves középpályás valóban visszatérhet az olasz labdarúgásba, ahol 2016 és 2019 nyara között már eltöltött három évet.
Valóban kitartóan érdeklődik az olasz csapat és már megtörtént a kapcsolatfelvétel a két klub között is. Napokon belül eldől, hogy van-e realitása a váltásnak, és hogy sikerül-e minden részletben megegyezni
- mondta honlapunknak Kövesdi Viktor.
Az eredetileg 1909-ben alapított (majd később kétszer is újraalapított) és kék-feketében játszó AC Pisa győzelemmel rajtolt a Serie B-ben, a nyáron pedig komoly átalakuláson esett át. A Juventusbol érkezett ambiciózus sportigazgatóként az a Claudio Chiellini, aki korábban ikertestvére, az olasz fociikon, Giorgio Chiellini ügynöke volt, majd hosszú éveken át a torinóiak utánpótlásánál dolgozott, és most a Pisa csábította el onnan.
Olasz lapok egyébként úgy tudják, hogy Nagy Ádám átigazolását kifejezetten Chiellini szorgalmazza.
FRISSÍTÉS
Hétfő délután hivatalosan is bejelentette Nagy Ádám távozását az angol másodosztályú Bristol City.
A klub megerősítette az olasz sajtóinformációkat is, azaz a magyar válogatott középpályás a Serie B-s Pisához tart orvosi vizsgálatokra, hivatalos bejelentés ezt követően történhet meg a leendő csapata részéről.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2021/08/vida-kristopher-piast-gliwice-e1629647698394-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)