Bombaerősítések a láthatáron Szalaiéknál: A Real Madrid korábbi edzője és a jelenlegi ikonja is érkezhet

Spanyol és török sajtóhírek szerint Rafael Benítez veheti át a Fenerbahce irányítását, a védelem szélére pedig a Real Madridból érkezhet Marcelo.
Nyikes Zoltán 2021. június 7., hétfő 16:28
Spanyol és török sajtóhírek szerint Rafael Benítez veheti át a Fenerbahce irányítását, a védelem szélére pedig a Real Madridból érkezhet Marcelo.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. június 7., hétfő 16:28

Továbbra is toptéma Törökországban, hogy a sportigazgatóból megbízott edzővé avanzsált Emre Belözoglu után kit neveznek ki véglegesen a Fenerbahce vezetőedzőjének.

A legfrissebb hírek szerint a korábban többek között a Real Madrid, a Chelsea, az Inter és a Liverpool kispadján is megfordult, legutóbb pedig a kínai első osztályú Dalian Pro élén tevékenykedő Rafa Benítez neve is szerepel a jelöltek között. Sőt, a spanyol sajtó úgy tudja, hogy a 61 éves szakember már előszerződést is kötött a Szalai Attilát is foglalkoztató együttessel, amelyhez a hírek szerint két évre fog aláírni.

Az El Desmarque a Central Defense információjára hivatkozva azt írja, hogy Benítezt többek között azzal sikerült megnyerniük a törököknek, hogy több sztárjátékos leigazolására is ígéretet tettek, az egyik legnagyobb fogás pedig a Real Madrid ikonja, a Santiago Bernabéuból nagy valószínűség szerint 14 és fél év után távozó Marcelo lehet.

Olvastad már?
Még a magyar-portugál Eb-meccs is veszélyben lehet a Barca-csillag betegsége miatt - sajtóhír
A magyar-portugál Eb-meccsre is hatással lehet akár Sergio Busquets pozitív koronavírus-teszteredménye spanyol lapinformációk szerint.
Elolvasom
Átigazolások
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Tovább az összes átigazoláshoz