Mint ismert, története első idegenbeli sikerét aratta az NB I-ben az újonc Kazincbarcika, amely 1-0-ra nyert a 10. perctől emberhátrányban játszó Nyíregyháza ellen.
A mérkőzésen először volt kezdő a Kazincbarcikában az Újpesttől kölcsönvett 20 éves kapus, Juhász Bence. Kuttor Attila vezetőedző húzása némileg váratlanul érte a szurkolókat, hiszen Gyollai Dániel jó teljesítményt nyújtott a kazincbarcikai kapuban. A rutinos edző a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az NSO kérdésére elmondta, ugyan nagy dilemmát okozott neki, de a "fiatalszabály" miatt döntött így.
- Igen, nagy dilemmát okozott, hiszen Gyollai Dániel jó teljesítményt nyújtott eddig a kapuban, de megbeszéltem a kapusokkal, hogy előállhat ez a helyzet. Így a mezőnyben úgymond csupa felnőtt futballistával állhattunk ki, a támadósorban is több variációs lehetőség jutott, és végül onnan jött a győztes gól is, hiszen Könyves Norbert szerezte - fogalmazott Kuttor.
Juhász egyébként már játszott bajnoki mérkőzésen a Kazincbarcikában, a Kisvárda elleni mérkőzésen 5 percet kapott, hasonló okok miatt.
A szombati játéknapon a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt brutálisan kiakadt a "fiatalszabályra" azok után, hogy az MTK elleni mérkőzésen az 5. percben kiállították Markgráf Ákost, emiatt pedig cserélnie kellett és ahogy az összecsapás után elmondta, ez bizonytalanságot szült a kispadon és telefonos segítséget kértek az MLSZ-től.