A CIES (Sporttudományok Nemzetközi Központja) legfrissebb jelentése azok alapján rangsorolta a világ 55 bajnokságában jelenleg szereplő klubokat, hogy az elmúlt öt évben milyen arányban adtak lehetőséget a 21 év alatti játékosoknak a bajnoki mérkőzéseken.
Érdekesség, hogy három magyar csapat világviszonylatban is igen jól teljesített ezen a téren, ugyanis
az ETO a 19., az MTK a 32., a KBSC pedig a 39. a világ 55 ligájában játszó együtteseket összesítő táblázaton. A győrieknél a játékpercek több mint 21 százalékát töltötték U21-es labdarúgók a pályán az elmúlt öt évben (2021. január 1-től), az MTK-nál 18,3 %, a Barcikánál 17,8 százalék ez a szám.
Értelemszerűen ha csak az NB I-es csapatokat vizsgáljuk, akkor ez a három együttes került fel a dobogóra a magyar élvonalban. Az NB I-es lista alján pedig a két patinás fővárosi együttes, az Újpest és a Fradi áll.
Világszinten a százalékos mutatóban a dán Nordsjaelland vezet, a második a szlovák Zilina (Zsolna), a harmadik a Red Bull Salzburg. Érdekesség, hogy a dán csapat vezet abban a tekintetben is, hogy melyik együttes küldte a legtöbb U21-es játékost (ők 63-at) a pályára a vonatkozó időszakban. Az adatokat itt tudod még részletesebben böngészni.
Az NB I-es táblázat
