A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken tartotta éves közgyűlését, ahol - a Csakfoci korábbi hírét megerősítve - bejelentették, hogy az eddiginél is több plusz anyagi forrás lesz elérhető majd azon csapatoknak, amelyek betartják azt a szabályt, hogy minimum 5 magyar játékosnak egyszerre pályán kellene lennie.
- Azok, akik öt magyar játékost nem játszatnak az NB I-ben, és azon belül egy magyar U21-es labdarúgót, azok jelentős összegről, nagyságrendileg 500 millió forintról mondanak le - fogalmazott a reformról Csányi Sándor MLSZ-elnök.
A hírt a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is kommentálta - a klub első embere nem fogta vissza magát, de korábban kemény interjút adott a Csakfocinak a játékvezetés, a bajnoki elsőség tétje és az FTC-Paks mérkőzés kapcsán is.
Az MLSZ döntése a legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam
- írta ki Facebook-oldalára Kubatov, aki az alábbi sorokat is hozzátette:
Csak csendesen megjegyezném, hogy velünk, akik hat éve folyamatosan megnyerjük a bajnokságot, zsinórban hatodszor jutottunk be az európai csoportkörbe vagy főtáblára, és klub szinten a legtöbb játékost adjuk hazánk válogatottjának – nos, velünk erről senki sem egyeztetett.
A legutóbbi kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak az olvasók Marco Rossi szerződéshosszabbításáról. Kattints és mondd el a véleményed – szavazz itt!



