Mint ismeretes, a román élvonalban szereplő székelyföldi gárda, az FK Csíkszereda csapatánál folytatja pályafutását Kleinheisler László.
A hétt hónap után újra csapatot találó 53-szoros magyar válogatott futballista szerződtetését a klub csütörtökön, a honlapján jelentette be, hangsúlyozva, hogy a 31 éves támadó középpályás érkezése igazi "ünnep" a klub, a város és egész Székelyföld számára.
"Bízunk benne, hogy az idény hátralevő része felemelő és sikeres lesz - a klub és Laci számára egyaránt" - írták.
Kleinheisler az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy voltak ajánlatai Magyarországról is, de mindenképp külföldön szeretetett volna maradni.
- Elég nehezen telt az elmúlt fél év, de szerencsére a Csíkszereda tett ajánlatot értem, amit átbeszéltem a menedzseremmel, családommal, úgy érzem, jól döntöttem. Örültem a megkeresésnek, nagyon hiányzott a futball, mindenképp szerettem volna játszani– mondta Kleinheisler, akit jól fogadtak a társak Csíkszeredában.
Hozzátette: először szeretné magát jó formába hozni, ehhez az edzéseken jól kell teljesítenie.
Ismerem magam, ezzel nem lesz probléma. Az első edzésen egy kicsit rosszabbra számítottam, de nagyon jó volt
- fogalmazott Kleinheisler, akinek célja, hogy visszakerüljön a válogatottba, de előtte fizikailag fel kell építenie magát.
Kleinheisler László a Videoton, a Puskás Akadémia, a német Werder Bremen és Darmstadt, a Ferencváros, a kazah FK Asztana, a horvát NK Osijek és Hajduk Split, valamint a görög Panathinaikosz együttesében szerepelt, legutóbb pedig a Grazer AK-nál futballozott. Az osztrák csapatnál tavaly nyáron szűnt meg a szerződése. (MTI)